Ennyire fertőzött Budapest ágyi poloskákkal

Elkészült Budapest ágyi poloska térképe, mely jól mutatja, mennyire kezd elterjedni a fővárosban ez a kis élősködő. Szinte alig akad utca, ahol ne lenne regisztrálva ágyi poloska fertőzöttség.

heatmap-bg-thumb

A nagykörút eddig még megúszta, de a belső utcák már nem. A Corvin negyed szomszédságában vörösen izzik az ágyipoloska-fertőzöttségi térkép. A pesti oldal nagyobb lakótelepein szintén elharapódzott az ágyi poloska. Újpalotára, Káposztásmegyerre, Havannatelepre költözni már igen kockázatos vállalkozás.

A kevesebb lakótelep, és a több családi házas övezet miatt Budán jelenleg még jobb a helyzet. De a Flórián téri panelok, a Békásmegyeri lakótelepek, és a Kelenföldi pályaudvarnál lévő 10 emeletesek Budán sem úszták ezt meg.

Mivel a panelokban a lakásokon át futó csövek remek ingázási lehetőséget biztosítanak az ágyi poloskáknak, így nem csoda, hogy ezek a területek különösen érintetté váltak. Az ágyi poloskák gond nélkül mennek át egyik lakásból a másikba szinte lehetetlenné téve a kiirtásukat.

ágyi poloska térkép

A térképpel szeretnénk felhívni mindenki figyelmét, kiváltképpen a médiáét az ágyi poloska probléma komolyságára.



NE HAGYJA, HOGY ÁTVEGYÉK AZ OTTHONÁBAN AZ URALMAT EZEK A RONDA DÖGÖK!

Megszabadítjuk
(Árak & Időpontok)

Itt kérdezhetsz, ha tudunk, válaszolunk:

Hozzászólás a(z) Borbély Anita bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Név *

Hozzászólások

  • Sziasztok! Most költözne albérletbe egy kedves ismerősöm a X. kerület Kápolna utca 5 be. Az albérleti szerződésben az áll”ha bármilyen bogár, (csótány vagy ágyipoloska) a lakásban felbukkan annak írása az albérlőt terheli!!!! Én még ilyet senkitől nem hallottam!!! Nekem ez gyanús!!!! A lakás üres és most jelenleg nem lakják! De ha az ismerősöm csinál egy tisztasági festés, kitakarítja, bebútoroza, beköltözik. 120 ezer +240 ezer kaució és utána jönnek a bogarak, amit neki kell íratni mert a szerződést aláírta. Szerintetek mit tegyen?

  • Sziasztok! Most költözne albérletbe egy kedves ismerősöm a X. kerület Kápolna utca 5 be. Az albérleti szerződésben az áll”ha bármilyen bogár, (csótány vagy ágyipoloska) a lakásban felbukkan annak írása az albérlőt terheli!!!! Én még ilyet senkitől nem hallottam!!! Nekem ez gyanús!!!! A lakás üres és most jelenleg nem lakják! De ha az új albérlőt csinál egy tisztasági festés, kitakarítja, bebútoroza, beköltözik. 120 ezer +240 ezer kaució és utána jönnek a bogarak, amit neki kell íratni mert a szerződést aláírta. Szerintetek mit tegyen?

  • Szeretném megkérdezni, hogy Újpest
    Budapest IV.ker Pozsonyi utca 6/a 1043 szám alatti 10 emeletes panelházból jött/-e bejelentés ágyi poloskáról. Nálunk nincs, de ha van a házban, rendelünk irtást.
    Köszönettel, Tímea

    1. Kedves Tímea!

      Csak addig adhatunk ki adatokat, amíg az GDPR kompatibilis, és nem sértünk vele személyiségi jogokat. A fenti kérdésben telefonon kérjen tőlünk segítséget.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft.

  • 1,Behozhatja-e a lakásba az ágyi poloskát egy nm kellően védett házikedvenc is (kutya, macska)?
    2, Kinek és honnan van hiteles térképe a budapesti fertőzöttségről? Ki tartja ezt karban? Kinek lenne hivatalból kötelessége?
    3, Mi a legjobb módszer a fertőzés “lebuktatására?”
    4, Ha tudom, hogy hol vannak azok a csövek, amik mellett esetleg bejöhetnek lakásba (pincébe), mit tehetek köréjük, amikkel jelezhető, ha bejöttek, de mégsem csalogatom ezeket a dögöket?
    5, Hogyan lehet könnyen megkülönböztetni egy ágyi poloskát egy csótánytól?
    6, miben tehetnek kárt az irtőszerek? Festmény? Nyomtatvány? Film-negatív?
    Köszönettel, G

    1. Kedves Géza!

      A válaszok sorban:

      1. Nem.
      2. Nincs jelentési kötelezettség, így nincs hivatalos mérés. A felmérést mi végeztük.
      3. Nem értem a kérdést
      4. Inkább szigetelje le, mintsem mérje a bejövő egyedeket.
      5. Ránézésre. De más az életmódjuk is. Ha az illető ismeri mindkettőt, akkor lehetetlen összekeverni. Ha meg egyiket sem ismeri, akkor bármit bármivel összekeverhet.
      6. Bármiben, amiben a víz is kárt tehet.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft

  • Elég későn vettem észre mitől. Is vakarozom. Meg találtam az ágy mögötti buvohelyuket.akit tudtam elkaptam. Most akkor már máshova bújtak. Kis garzon. Az agy mellett van a ruhás szekrény. Jönnek irtani hétvégén. Most akkor pakoljam ki a teljes ruhásszekrény? Nem is tudom Hova pakolnI. Kétségbe vagyok esve. Azt mondták tegyen szabaddá h. Mindenhova tudjon szórni. Ez nincs eentmk dasban azzal amit Ön írt? Kivagyok.

    1. Kedves Erika!

      Az alapelv mindig az, hogy az ember saját kútfőből ne kezdje összerámolni a lakást, mert azzal sok esetben csak árthat a szituáción. Amit “A”-nak meg kell tennie, azt nem biztos, hogy “B”-nek is. A körülményektől sok függ. Konkrét tanácsot ezzel kapcsolatban mindig a helyzetet megismerve egyénileg tudunk adni. Ebben ügyfélszolgálatunk tud segíteni.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft.

  • Mi a, teendóje egy iskolának, ha egy gyermek kabátján észreveszik az osztályteremben, hogy hemzseg rajta az ágyi poloska? A gyermek is össze van csipkedve már hetek óta, de a szülők azt hitték, hogy allergiás.
    Az iskolában az osztálytermet és a tornatermet az öltözővel egyszer fertőtlenítették. Az egyszeri irtás elegendő, hogy a gyerekek újra beléphessenek ezekbe a helyiségekbe?

    1. Írták,hogy 2 hét elteltével mégegyszer kell írtani,hogy a lárvákat kikelésük után is eltudkák pusztítani.Hihetetlen,le van írva minden és képtelenek ezt felnőt emberek értelmezni.

  • T. Szalai Károly!
    Ön lehet, hogy jó szakember, de miért ír ilyen rettenetes rossz magyarsággal?
    Rögtön a kulcskifejezéssel baj van: ami helyesen “ágyipoloska-fertőzöttség”, azt Ön a biztonság kedvéért 3 szóba írja, mint a leghülyébb ágyipoloskás proli, amelyiknek fogalma sincs a szavak összetartozásáról egy kifejezésben. Beszédben is “külön” böfögi fel ezeket a szavakat, mint a retardált mongolidióták? Rettenetes. Amikor épp nem kártevőirtással van elfoglalva, olvasgasson egy kis alapszintű magyar nyelvtant (ált. iskolai alsós tananyag…)
    Üdvözlettel:
    Ács Károly
    Bp.

    1. Kedves Károly!

      Igaza van. A különírt szerkezethez kapcsolt utótag miatt valóban az ágyipoloska-fertőzöttség a helyes. Az én nyelvtani botlásom ugyanakkor nem jogosítja fel önt arra, hogy ilyen lekezelően nyilatkozzon azokról, akiket önhibájukon kívül ágyi poloskával áldott meg a sors. Ajánlom figyelmébe Dale Carnegie Hogyan szerezzünk barátokat és legyünk hatással másokra a digitális korban című könyvét.

      Engedjen meg tőlem egy jó tanácsot, amit én is nálam okosabb, és tapasztaltabb emberektől hallottam.

      “Dicsérni mások előtt, leszidni négyszemközt!”

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft

  • Tisztelt Cég Én aug -06-án megrendeltem önöktől az írtást, ami meg is türtént , de az lenne a kérdésem ,hpgy ha megint kérném önöktől az ismétlést, akkor az mennyi pénz lenne? , mennyibe kerülne Tisztelettel. Miklós Erzsébet

  • Üdvözlöm!
    Sajnos csótány és ágyi poloska is van a 46 m2-es panellakásomban. Mennyibe kerülne a csótány, illetve a poloskairtás külön-külön? Illetve mennyi lenne akkor, ha csak a 24 m2-es nagyszobában végeznének poloskairtást? Köszönöm!

    1. Szia! Ugyan ebben a cipőben jàrunk, édesanyám szinte már depis ez miatt… kb. 6 hete kezdődött (miután a diego-ból hazahoztunk egy padlószőnyeget) anyun a csípésekkel… akkor még nem tudtuk, de 1-2 hétre rá már találkoztunk is… házilag felejtsd el! Semmi értelme…
      1x volt már nálunk egy írtóbrigád (nem az abatox), befújtak mindent… 3 órára kellett elmennünk, de mi aznap már nem aludtunk otthon… 4 napig távol voltunk… kaptunk tanácsot h a gázosokat (ciánosokat) hívjuk, mert csak az a 100% ugyhogy most ag jön majd… na de mesélem tovább, j
      Haza értünk, rettentő bűz (hányás kerülget) apu ledőlt délután pihenni, és nem telt el pár óra, már be is támadta egy kifejlett poloska, fényes nappal… nyilván 4 napig nem kapott kaját, nem érdekelte a fény… hozzá teszem h a csótányok este kb. 100 an voltak a konyhában… az ágyban nem bírsz megmaradni az írtószagtól, de a csótány simán mászkál benne.. szóval az sem mindegy h kivel írtatsz… ha esetleg azóta sikerült megoldani, és kérhetnénk segítséget, légyszi jelezd az alábbi e-mail címen.
      totyka0@gmail.com
      Üdv, és ha még nem sikerült, akkor kalappal hozzá!

  • Visszajelzés: Bogárpara | Juharszirup
  • Rettenetes az ágyipoloska. Inkabb csótany lenne…az legalabb nem szívja az ember vérét. 4 hónapomba került a rémálom…hjaaa nem mondtam? Százezer ft.ba van…

Ügyfélszolgálatunk szívesen segít
06 1 338 37 37
Lefedettségi térkép: Budapest +35 km

Abatox Kft. 1085 Budapest, József krt. 65.
A tartalom teljes szerzői jogvédelem alatt áll. Részben, vagy egészben történő másolása csak előzetes engedéllyel lehetséges.