Sikló van a pincében, mit tegyek?

A sikló nem különösebben profilunk, mondhatjuk úgy is, hogy voltaképpen még sosem volt vele dolgunk, hiszen nem rovarról van szó. Az utóbbi időben viszont azt vettük észre, hogy eléggé megnőtt azok száma, aki sikló ellen keresnek megoldást.

erdei_0001_siklo2

Bár konkrét fizikai segítséget ez ügyben nem tudunk adni, szeretnénk megosztani mindazon tippeket, amiket siklóval kapcsolatban az utóbbi időben összegyűjtöttünk.

Kezdjük rögtön azzal, hogy ne bántsuk a siklókat. Alapvetően ártalmatlan élőlények, és meg van a szerepük a ökoszisztémában. Rovarokat, békákat, halakat, egereket eszik. Alapvetően csak táplálékszerzés céljából keresi fel az ember lakta épületeket. Különösen szeretik pincéket, ami sötét, nyirkos légköre, gazdag táplálék-forrása kedvező feltételeket jelent a sikló számára.

Megszabadulni tőlük csak a befogással lehet. Bátrabbak lapáttal, és ketreccel, kevésbé kalandor típusúak ragacsos csapdát használhatnak. A ragacsos csapdákat viszont fontos, hogy naponta ellenőrizzük, mert a beleragadt sikló, könnyen elpusztulhat víz hiányában.

A befogott siklókat jóval arrébb érdemes szabadon engedni úgy, hogy öntsön valamilyen nővényi olajat a csapdára, ami feloldja a rajta lévő ragasztót.

A távol tartásukra a kert állandó karbantartása adhat némi megoldást. A rendszeres fűnyírás, és az esetleges dzsumbujosabb részek megszüntetése, egyéb lerakatok (pl: tüzelőfák, deszkák) földről, polcra történő felrakása rendkívül megnehezítik az életkörülményeit, ami miatt könnyen elkerülhetik az ön otthonát a siklók.

Ezen felül még a bejutási pontokat is érdemes sűrű ráccsal levédeni.



Itt kérdezhetsz, ha tudunk, válaszolunk:

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Név *

Hozzászólások

  • Tisztelt Károly,
    Körülnéztem a neten, érdekelne, hogy milyen ragacsos csapdát tud ajánlani, amelyből az állat utána épségben szabadon engedhető. Én csak olyat találtam idáig, amelyben az állat “örökre” fogva marad, tehát elpusztul. Olajjal elvileg korlátozott mértékben lazítható a ragasztó, de az állat akkor is sérül, a kiszabadulási kísérletei alatt teljesen bele tud gabalyodni és felszakad a bőre, valamint sok sikló kellemetlen szagú váladékot termel ilyenkor, ami a ragadozók elriasztására szolgál(na). Kétlem, hogy a tőlük eleve idegenkedő csapdatulajdonosok vesződnének a kiszabadításukkal, hiszen a legtöbben közel sem mernek menni hozzá. A ragacsos csapdával megfogott állatok tehát szinte sosem kerülnek vissza a természetbe, pláne nem sértetlenül. Túl azon, hogy ez egy különösen kegyetlen módja az elpusztításuknak, ezek az állatok teljesen ártalmatlanok, hovatovább hasznosak és védettek, meghatározott természetvédelmi eszmei értékkel. Az én kertemben a tó környékén 3 vizisikló él évek óta, nézzük őket a gyerekekkel, részei a kertnek, egymáshoz szoktunk. Ha el akarnám távolítani őket, mindenképpen olyan csapdázást használnék, amely nem bántja az állatot. Javaslom, hogy a cikk idevonatkozó része kerüljön pontosításra, vagy egyszerűen törlésre, mert a ragacsos csapda védett állatok sérülésmentes befogására tökéletesen alkalmatlan.

  • Kedves Károly! Hol lehet beszerezni olyan ragacsos lapot amit a cikkben említ? Milyen pontokra érdemes kihelyezni? Vízállóak ezek? Gyerekek gondolom kerüljék.. igaz? Sajnos bármennyire is szeretnénk, nem tudunk megszabadulni a kígyóktól (decemberben költöztünk ide.. el volt hanyagolva a kert). Már körülbelül 6-al találkoztunk… (réz és sikló) lassan eljutunk odáig hogy a gyerekeket se szívesen engedem az udvarra.
    Köszönöm válaszát!

    Szekér Viktória

  • Kérem az utóbbi pár percben találtam a teraszon siklót vagy valami kígyófélét. Ha jól latom 3 an vannak .Félek kimenni el mennek vajon msguktól?
    Németbánya etdő széle .Mit tegyek felek tőlük?

  • A kertünkben van egy kis halastó, díszhalakkal. Ma ma láttam benne egy nagyméretü vizisiklót. Remélem, hogy csak az az egy van. Viszont aggódom a halaim miatt. Mit tehetek?

  • Jó napot kívánok
    segítségét szeretném kérni abban, hogy mi a teendőm 1 órája valószínű sikló-gyík nem tudom jött be a lakásomba.Nem tudom mit kell csinálnom, hogy távozzon. Nem találom sehol pedig itt van.
    segítségét előre is köszönve
    Kostyán Zoltánné

  • Szép jónapon!
    Nekem olyan problémám lenne a hátsó kerben ma találkoztam egy igen nagy fekete siklóval.(vagyis remélem hogy az volt) a problémám az az hogy mivel nyár van az ablakok nyitva vannak. Viszonylag lentebb mint egy átlag házba. Ez egy kis parasztaház szerű. 3 kicsi gyermekem van. Félek hogy becsúszik a szobájukba vagy esetleg a mi szobánkba a kisbabámhoz. Kicsit tartok tőle mert most meg nem találom a kertben sehol. Be jöhet a házba? Előre is köszönöm válaszát”

    1. Engem is érdekelne. Nálunk is hasonló a helyzet… épp ma reggel találkoztam szembe eggyel a teraszomom.. bebújt a szigetelés alatti résbe.

  • Èn a kerti csab aknàjàban talàltam igen megijedtem töle, szeretnèm tudni hogy ha bèkèn hagyon nem okoz bajt.Tisztelettel. Vàri Làszlonè.

    1. Kedves Vári Lászlóné!

      Ha az ember békén hagyja nem fogja bántani, kérdés, hogy szerencsétlen állatnak van-e lehetősége onnan kijönni, nem esett-e épp csapdába.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft

  • Tetszik a cikk. Érdeklődnék, hogy milyen az a ragacsos csapda siklók ellen. Nálam betelepedtek a garázsba, félek, hogy a lakásba is bejönnek. Szinte a rosszullét határán vagyok annyira írtózom és rettegek tőlük. Nem merek bemenni már a garázsba. Tisztelettel és köszönettel: T. Tibor

  • Balatonalmádiban az Öreghegyen lakom Lakásunk első emeletén találkoztam 1 kb 1m hosszú fekete úgy gondolom vizisiklóval. Szeretnék megszabadulni tőle, nem akarom bántani, együtt élni sem szeretnék vele. Mit tegyek?

  • Tiszteletem! Nálam a kertben elég sok sikló van. Eddig nem zavart, mert nem félek tőle, de most kiscicám van, és arra vagyok kíváncsi, hogy a cicám veszélyben van-e a siklótól. Köszönöm!

Ügyfélszolgálatunk szívesen segít
06 1 338 37 37
Lefedettségi térkép: Budapest +35 km

Abatox Kft. 1085 Budapest, József krt. 65.
A tartalom teljes szerzői jogvédelem alatt áll. Részben, vagy egészben történő másolása csak előzetes engedéllyel lehetséges.