Az ember mikor találkozik az otthonában ágyi poloskával sokféle módszer átfuthat a fejében, amikről a neten utána olvasva akár olyan többségében nem hiteles információkra is bukkanhat, mintha az az adott módszer az ágyi poloska ellen valóban hatásos lenne.
Ilyen az ózon is. A covid óta több háztartásba lett kisebb nagyobb ózongenerátor. Szóval nem meglepő, hogy az ember fejét átfut, hogy az ózon ha már annyi mindenre jó, és egyértelműen veszélyes az élőlényekre, akkor biztosan végez az ágyi poloskával is. Az ózon ugyanakkor tényleg hatásos ágyi poloska ellen, de gyorsan kijelentem, mielőtt zárná be ezt a cikket, ér rohanna bedugni a gépet, hogy kár vele próbálkozni.
Mert bár igaz, hogy az ózon valóban jó ágyi poloska ellen, de egyszerűen lehetetlen olyan koncentrációt annyi ideig fenntartani, hogy az valóban eredményes legyen.
Egy amerikai egyetem Epidemiológiai Tanszékén végeztek ezzel kapcsolatban több kísérletet. A tanulmányhoz két olyan eszközt használtak, amelyek ózont juttathatnak a laboratóriumi gázosító kamrákba: az egyik magas ózonkoncentrációt biztosított rövid expozíciós idővel, a másik pedig alacsony ózonkoncentrációt hosszú expozíciós idővel. A kutatás egyik célja az volt, hogy meghatározzák, mennyi idő és milyen ózonkoncentráció szükséges ahhoz, hogy az ágyi poloskák minden életciklusában 100%-os mortalitást érjenek el.
A tanulmányt végül többek közt a következő konklúzióval zárták:
„Előzetes kísérletek kimutatták, hogy a felnőtt hím ágyi poloskák érzékenyek voltak a viszonylag rövid ideig tartó ózonhatásra, ha magas ózonkoncentrációt alkalmaztak. 100%-os mortalitást értek el, amikor az ágyi poloskákat 150 percig 1800 ppm ózonnak tették ki.”
A Society of Chemical Industry is végzett 2020-ban tanulmányt, és ők is hasonló következtetést vontak le. 1500PPM mellett az ágyi poloskák minden stádiumban 180 perc után elpusztulnak.
Na, de mit jelent ez a gyakorlatban?
Lehetetlen ágyi poloskát ózonnal kiirtani egy szobából!
1800PPM egy olyan magas szám, hogy ipari, laboratóriumi körülmények között nem hiszem, hogy bárhol máshol ezt elő lehetne állítani. Főleg nem egy valamilyen szinten kontroll nélküli, kémiai szempontból szennyeződéseket tartalmazó levegőjű, nem steril, nem légmentesen zárt, használati tárgyak sokaságával berendezett szobában.
Egy egyszerű nagyon lesarkított példában ezt gyorsan ki lehet számolni.
Eltekintve a levegőben lévő, ózon felezését befolyásoló szennyeződésektől, a koncentráció növekedéséből adódó felezési idő felgyorsulásáról, vegyünk egy 12m2-es 3 m belmagasságú 36m3-es szobát. A berendezési tárgyakkal most ne foglalkozzunk, mert rövid időn belül látható lesz, hogy értelmetlen levonni a légköbméterből a bútorok által elfoglalt területet. Nem ezen fog múlni.
Egy jobb ipari gép 20000mg/óra teljesítménnyel dolgozik. Ismerve az ózon moláris tömegét, és figyelembe véve a 36m3 értéket, ki lehet számolni, hogy ez a teljesítmény adott esetben 20000mg 282PPM növekedést okoz a szobában.
Képlet szintjén:
PPM = (24.45*(20000mgh/36m3))/48g/mol
Ha az ózon nem feleződne, akkor is több mint 6 óra kellene ahhoz, hogy az 1800PPM-t elérjük, és további 150 percig ezt tartani is kellene. Az ózon ugyanakkor feleződik. Ha nagyon leegyszerűsítjük, (és bocsánat minden kémiát szerető embertől) csak azért, hogy lássuk, mennyire reménytelen ózonnal ágyi poloskát írtani, akkor vegyük úgy, hogy minden órában feleződik az ózón koncentráció. Ne nézzük, hogy ez hogyan gyorsul fel, hogyan változik egyre magasabb koncentrációban, vagy a levegőben lévő egyéb anyagok hogyan befolyásolhatják a feleződést. És azzal se foglalkozzunk, hogy mennyi mindent le kellene zárnunk a szivárgás elkerülése érdekében. Akkor csak még nagyobb lenne a reménytelenség. Kénytelenek vagyunk egyszerűsíteni.
Így változik óráról órára 60 perces (valóságban sokkal gyorsabb) felezési idővel az ózon koncentráció baromira leegyszerűsítve:
Megtermelt ózon+(korábban megtermelt ózon fele)
1. óra: 282PPM
2. óra 282+141=423PPM
3. óra 282+211,5=493PPM
4. óra 282+246,5=528PPM
5. óra 282+264=564PPM
6. óra 282+273=555PPM
7. óra 282+277,5=559,5PPM
…
…
A növekedés egy idő után lelassul. Egy 20000mg/h teljesítményű géppel 282ppm megy fel óránként, miközben a már megtermelt minden órában feleződik. Egy szint után (kb. a 20. óra után) ugyanúgy fog csökkeni, mint nőni. 564PPM fölé sosem fog tudni menni. Hiszen ha megfelelződik 282ppm lesz, de ugyan annyi jön hozzá.
Az 1800PPM elérhetetlenül messze van. Még egy fele akkora szobában is. Ez esetben valahol 564+(564/2)=846 PPM lenne a maximálisan elérhető PPM. És ezek durván, nagyon durván sarkított számítások. A valóság ennél sokkal elkeserítőbb.
Bár jól hangzik, hogy ózonnal is lehet írtani ágyi poloskát, sajnos esélytelen olyan mértékű koncentrációt elérni, hogy valóban kimutatható eredménye legyen. Senkinek nem javasoljuk, mert nemcsak reménytelen, de rendkívül kockázatos is. Nem beszéltünk még az ilyen mértékű ózon koncentráció környezetre gyakorolt hatásáról sem. Az ózon oxidáló hatásáról, emberre, növényekre, különböző felületekre, anyagokra gyakorolt hatásáról sem, ami már lényegesen alacsonyabb koncentráció mellett bekövetkezik. Sokat elmond az, hogy az egészségügyi határérték emberek esetében 0,1PPM. És itt most 15.000-18.000-szeres értékről beszélünk. Nem is szükséges ezért részleteiben a kockázatokba belemenni, mert itt most nem arról van szó, hogy tudunk egy hatékony ágyi poloska irtást végezni ózonnal valamilyen kockázat mellett, hanem, hogy egyszerűen nem fogunk tudni hatékony ágyi poloska irtást végezni, ha belegebedünk sem, helyette vállalunk egy brutális egészségügyi kockázatot, és a próbálkozásainkat az ágyi poloskák többé kevésbe konyhanyelven mondva: „ki fogják röhögni”.
Érdemes inkább más módszer után kutatni ágyi poloska ellen. Jobb alternatíva a magas hővel történő irtás (180 fokos gőz), ha valamiért az irtószereket végzett ágyi poloska irtást el akarjuk kerülni, de mint az ózonnál a koncentráció, úgy a hőkezelésnél a hőfok mértéke nem elhanyagolható tényező. A csak 100 fokos gőztisztítók még alkalmatlanok ágyi poloska irtására lakáson belül, mert mind a gépből kijőve, mind a levegővel, majd a felülettel érintkezve sajnos úgy visszahül, hogy mire egy megbújó ágyi poloskához odaér, márt annyit veszít a hőmérsékletéből, hogy az nem lesz rá végzetes hatással.