Cart-icon0

Ágyi poloska riasztó: ha lenne is csak ártana vele

Az ágyi poloska téma, még több tucatnyi megírt cikk után is tud újat mutatni. Az ágyi poloska riasztó kifejezés épp most jött velem szembe, és muszáj erre reflektálni, mert ennek a kifejezésnek a léte, és az a tény, hogy erre direkt rákeresés is van az interneten azt mutatja, hogy továbbra is sok félreértés van az ágyi poloska körül, és rossz meggyőződések, amik rossz irányba vihetik azokat, akik ágyi poloskától szenvednek.

Ágyi poloska riasztó: sose legyen ilyen szer

Az ágyi poloska minket embereket egy helyiségen belül a légzés során kibocsátott széndioxid, és a testünk által termelt hő alapján talál meg. Bármilyen furcsán is hangzik, de az, hogy van ez a képessége, és szerencsére elég fejlett ahhoz, hogy a lakáson belül megtaláljon, ez segít tőlük megszabadulni. Ha ez a képessége fejletlenebb lenne, akkor mit is jelentene ez?

Azt, hogy a lakásba bekerült ágyi poloska, aki nappal meghúzza magát, eleinte csak este kavirnyálgatna a lakásban emberre vadászva, de aztán pár napos éhséget követve már napközben is keresne táplálék után. Az ember napközben azonban nem annyira fix ponthoz kötött, mint este, amikor ideális esetben 6-8 órát alszik az ágyában. Vakon kőrözgetne a lakásban. Hol elcsípne, hol nem.

Na de miért fontos ez? Mi köze az ágyi poloska riasztóhoz

Az Poloskairtás annál gyorsabb, és hatékonyabb minél inkább koncentrálódik. Egy helyiségre, egy helyiség egy részére. Ha az ágyi poloska “radarja” fejletlenebb lenne, akkor az állandó vadászat miatt a lakás összes olyan szegletében ott lenne, ahol megfordulunk.

Az ágyi poloska riasztó (ha létezne), kb szintén ezt eredményezné. Sajnos a legtöbb erős szagú hajtógázos rovarirtó szer ezt eredményezi az ágyi poloska irtáskor. Nem jó taktika az ágyi poloska elleni védekezésnél, hogy “Menj innen, hagyj békén!” Mert ha elriasztjuk, akár riasztószerrel, akár jó büdös irtószerrel, igaz, hogy lesz 1-2 nyugodt éjszakánk, bár a fejünk fájhat a riasztószertől, de ezzel csak azt érjük el, hogy az egyébként egy területen koncentrálódó ágyi poloskákat szépen szétkergetjük, akik majd rakosgatják össze vissza a petéket.

A mazochista megközelítés a jó módszer, nem a riasztás

Bármilyen furcsa is, de az, hogy megtalál minket az ágyi poloska, és a mi alvóhelyünknél vernek tanyát egy olyan viselkedés, amire az irtáskor lehet építeni. Tartsuk őket egy kisebb területen, és célzottan ott irtsuk ki. Annak ugyanis semmi haszna, ha pl. 100 ágyi poloska a lakás minden pontján ott bolyong valahol.

Csak gondolj bele. Sokkal könnyebb megtalálni 100 darab legót, ha egy kupacban van, mintha 100 darabot egyesével szétszórnánk a lakásba. Az ágyi poloska irtása pontosan ilyen. Mi van, ha a riasztás eredménye az lesz, hogy bekerül az ágyi poloska egy több 100 kötetet tartalmazó könyvespolcba, vagy egy minden apróságot elnyelő 200×200-as gardróbszekrénybe. Vagy éppen a gyerekek játékai közé.

Az ágyi poloska ideális esetben nem szeret az embertől messzire költözni. Miután táplálkozott belőlünk, megdagad a teste. A mozgása sokkal nehézkesebbé válik. Nem fog ő bogár-kilométereket menni, hogy az ágytól messzebb legyen, mert feltételezi, hogy holnap biztos fújod majd a chemotoxot. Keres egy gyors, elfogadható búvóhelyet, ahol nincsen zargatva.

Nincsen zargatva!

Nincsen zargatva, mert ez a kulcs. Az ágyi poloska egy jól rejtőzködő, de alapvetően egy lusta, primitív állat. Nem egy szorgos hangya, vagy egy dolgos méh. Eszik, bújik, kivár, eszik, bújik, kivár, eszik, bújik, kivár. És közbe szaporodik.

Az ágyi poloska riasztó, vagy bármi ami riasztó hatással van rá, csak arra lenne, jó, hogy az ágyunk körül megbújó ágyi poloskák felhagyva megszokott réseikkel, átköltözzenek egy másik kis repedésbe, valahol, ahol már nem zavarja őket semmi. Gardróbszekrény, komód, könyvespolc. Neki tökre mindegy. A búvóhely a fontos.

Szóval a riasztás nem megoldás. Ne kerüljön ebből a dögből a lakás minden pontjára, mert csak kínszenvedés lesz. Kell egy hatékony irtás, türelem, és gyomor, hogy addig bizony enni fognak belőlünk minden este, amíg nem irtódik ki. A szúnyognál, és a kullancsnál teljesen oké a riasztó, de az ágyi poloskánál, ami az otthonunkban üti fel a fejét már nem.

Ha olvasna még az ágyi poloskáról, akkor erre érdemes továbbhaladnia. Elég jól tematizált cikkeket talál az ágyi poloska kategória alatt.

SEGÍTHETÜNK MEGSZABADULNI A KELLEMETLEN LÁTOGATÓKTÓL?

30 éves kártevői múlttal nemcsak szakembert talál nálunk, hanem tucatnyi házilag is bevethető irtószert, és csapdát, amiket mind bátran ajánlunk önnek. Akár 1 napon belül eljuthat önhöz webshopunkból.

Szakembert hívok
Megnézem az webshopot