Hangyairtás Budapesten és környékén
Hangyairtás, és a híres trójai-módszer
Minden reggele úgy indul, hogy a hangyákat takarítja a konyhában, vagy a fürdőszobában fogmosáskor? Esetleg már a gyermeke sem tud nyugodtan játszani?
A házilagos hangyairtás nem csak önnek tűnik szélmalomharcnak. Az is! Hiába hullanak a lakásban élelmiszert kutató dolgozó hangyák, ha a királynő a bolyban folyamatosan petézik.
A megoldás a Trójai-módszer
A görögök képtelenek voltak bevenni Tróját, hiába vonultak fel hatalmas túlerővel. A 10 évig tartó háborút végül Odüsszeusz stratégiája zárta le. A görögök visszavonulást színleltek, és ajándékként hatalmas fa lovat építettek.
Persze mi már pontosan tudjuk, hogy ez csak egy csapda volt. A házilagos hangyairtás azonban olyan, mint a görög-trójai háború faló nélkül.
Az eredményes hangyairtás érdekében a bolyt kell bevenni!
Cégünk évek óta több száz családnak segített a hangyairtásban a trójai-módszerrel. Ennek a hangyairtásnak a lényege, hogy nem csak a dolgozó hangyák pusztulnak el, hanem az egész boly a királynővel együtt.
Éppen ezért a hangyairtás során olyan irtószerekkel dolgozunk, amiknek nem az azonnali irtás a célja, hanem, hogy azt a hangyák saját maguk vigyék az irtószert a bolyba.
A hangyairtás során egy granulátumos permetezést végzünk. A permetezés során a lakás/ház teljes területének fal melletti részeit, illetve a hangyák korábbi vonulási területeit kell kezelni.
A Trójai-módszer már gél formában is elérhető!
Ha nagyon fél a permetezéstől, és úgy érzi hogy ez nem önnek való, akkor nálunk már kérhető a géles hangyairtás is. A géles hangyairtás a Trójai-módszer egyik legkifinomultabb, leghigiénikusabb változata, hiszen ez esetben a vonulási területeket nem permetezni fogják, hanem azokra 3-4 mm nagyságú gélcseppeket helyeznek ki szakembereink.
Miért tőlünk rendeljen hangyairtást?
- Diszkréció: A hangyairtás során teljes diszkréciónkat élvezi. Autónk, munkaruháink reklámmentesek. A hangyairtás ártatlan dolog, de csak egy szomszéd kell, aki ezt másként gondolja,
- Tisztelet: Nem szívesen enged be idegent az otthonában? Megértjük! Kollégáink tisztelik a magántulajdont, és a lopás garantáltan nem összeegyeztethető értékrendjükkel.
- Kedvesség: Ügyfélszolgálatunk a kedvességet, kedvességgel viszonozza, mindig megadja a kellő tiszteletet, és egy hívás 21. percében is figyelmes marad.
- Tisztaság: Kollégáink nem visznek elefántot a porcelánboltba. És a rendre is hasonlóan figyelnek. A hangyairtás során nálunk már a cipővédő is kötelező viselet.
- Garancia: A trójai-módszerrel végzett hangyairtásra alapesetben 3 hónap garanciát vállalunk. A garanciáról bővebben a Gyakori Kérdések alatt is olvashat.
Ha ön is úgy gondolja, hogy egy egyszerű hangyairtás helyett önnek a Trójai-módszerre van szüksége, akkor állunk rendelkezésre.
Összefoglalva:
Boly felszámolása
Gyerekek, és háziállatok mellett is
Diszkrét, igényes megjelenés
Tiszta munkavégzés
Kiváló ár/érték arány
Kedves kiszolgálás
Garancia vállalás
A Trójai-módszerrel végzett hangyairtás megrendelhető ügyfélszolgálatunkon (061 338 37 37 – 0620 9 342 774), vagy online!
Hangyairtás társasházak részére kedvező kondíciókkal
Lehet szó egy néhány lakásos társasházról, vagy egy 12 lépcsőháznyi 10 emeletes monstrumról, a Trójai-módszerrel* végzett hangyairtás minden esetben eredményes lesz.
Fennállásunk óta működik együtt közös-képviseletekkel. Évente több 100 társasház, és több tucat társasházkezelő cég kéri a segítségünket.
Ügyfelünk többek között a CSEVAK Zrt., Zuglói Vagyonkezelő Zrt., Társasházak Kft., Megyeri Kft., Város FM Kft., Budahold Kft., Szelei-Serfőző Kft., Palota Holding Zrt., Bett&Rob Kft., Netto Bt., Port körút Kft., Józsefvárosi Vagyonkezelő Kft., Zelus Kft.
Bízza ránk a hangyairtást, mert a társasházak nálunk:
- Kedvező konstrukciókat kapnak: Hallottunk már legendákat, olyan árajánlatokról, amitől még mi is hanyatt estünk. Nálunk alapvetően kedvező feltételeket talál a hangyairtásra.
- Kiemelt ügyfeleknek számítanak: Egy társasház problémája több száz család problémája lehet egyszerre. Éppen ezért a társasházakat kiemelt ügyfélként kezeljük.
- Hosszú távon kedvezményekhez jutnak: A hosszú távra elkötelezett társasházak számára olyan egyedi kedvezményeket nyújtunk, ami sehol máshol nem érhető el.
- Stabil partnerre találnak: Első közös képviseleti ügyfelünkkel immáron 17 éve dolgozunk együtt. Mi mindent megteszünk, hogy önnel is ilyen jó kapcsolatunk legyen.
- Kedvező fizetési kondíciók: Nehezebb helyzetben lévő társasházak részére kamatmentes halasztott fizetést biztosítunk.
Amennyiben szeretné próbára tenni cégünket kattintson ide, és küldje el ajánlatkérőjét!
*Trójai-módszer: A hangyairtás lényege, hogy az kezelést követően nem csak a lakásokban, és a társasház közös területén megjelenő hangyákat írtja ki, hanem az elszaporodásért felelős teljes bolyt, és királynőt is kipusztítja.
Hangyairtás 1.000 – 50.000 m2 közötti telephelyeken, objektumokban a Trójai-módszerrel
Szüksége lenne egy gyors árajánlatra hangyairtásra. Olyan cégeket keres, akiket megpályáztathatna telephelyük hangyairtására, de nem akar vele sokat bajlódni?
Gyorsan, és határidőre teljesítjük a kérését, és garantáljuk, hogy tőlünk kizárólag szakmailag hiteles ajánlatot fog kapni, és nem egy olyat, amiben a vállaltakat, csak a szemnek nem látható trükközésekkel lehet biztosítani.
2011-ben ez olyan cégeknek volt fontos, mint az OTP Bank, Telenor, Bershka, Magyar Vöröskereszt, Metal Art Zrt., Synergon Nyrt., Veszprém Megyei Kórház.
Miért érdemes árajánlatot kérni cégünktől?
- Valódi értéket adunk: Nem hiszünk a filléres szolgáltatásban. Valódi értékes munkával végzett rovarirtást biztosítunk Ügyfeleinknek.
- Szakmai hitelességre számíthatnak tőlünk: Kizárólag olyan árajánlatot küldünk, mely minden pontjában (beleértve az árat) szakmailag hiteles, és lelkiismeretileg vállalható.
- Gördülékenyek leszünk: Nem kell újraküldeni a “nem érkezett be hozzánk” e-mailt, és 2x ránk telefonálni, hogy mikor kapják meg az árajánlatot.
- Határidőre teljesíteni fogjuk: A kiszámíthatóság a mi cégünk életében is fontos. Éppen ezért a kért árajánlatot határidőre el fogjuk készíteni.
Amennyiben szeretné megversenyeztetni, megpályáztatni cégünket, várjuk jelentkezését a 06 1 338 37 37 telefonszámon, vagy küldje el pályázati kiírását az info[kukac]abatox.hu e-mail címre.
Jelentkezés:
Tel./fax: 06 1 338 37 37
E-mail: info[kukac]abatox.hu
Kontakt: Abatox Kft – Szigeti Zsolt
Nézze meg ismertető videónkat a hangyairtás- ról, melyben nagyító alá veszünk minden részletet, amit tudni érdemes.
Idő: 2:32
Ha inkább csak elolvasná őket, megteheti gyakori kérdések oldalon.

