Cart-icon0

Van megoldás szárnyas hangya invázió ellen?

Ahhoz, hogy megértsük a szárnyas hangyák elleni védekezés lehetőségeit, első körben tisztázni kell, hogy pontosan kik is a szárnyas hangyák, és miért jelennek meg invázió szerűen egyik pillanatról a másikra.

A szárnyas hangyák párosodni képes hímek, és nőstények. A dolgozók, és katonák ugyanis nem képesek a megtermékenyítésre. A tavaszi rajzás idejében ezek a szárnyas hangyák nászrepülésre indulnak. Ilyenkor a boly harmonikus élete felborul, és a szárnyas hangyák egy szélcsendes napon kirepülnek a fészekből, hogy párt találjanak maguknak.

szarnyashangya

Ebben a nászrepülési időszakban szárnyas hangyák ezrei, inváziószerűen lephetik el az égboltot, amivel sokszor még az eget is foltosra színezik. A szárnyas hangyák inváziója csak a nászrepülési időszakig tart. A nőstények, és a hímek jellemzően ilyenkor a levegőben, egy magas pontban párosodnak.

A hímek ezt követően elhullanak, a nőstények pedig megkezdik az új családok, bolyok megalapítását. Először csak egymagukban, majd az első dolgozók, katonák kikelését követően a nőstény királynő visszavonul, és ezt követően már csak a peték lerakását végzi.

A szárnyas hangya invázió tehát nem más, mint a hangyák nászrepülése, amikor is a nőstények megtermékenyítése történik.

Mit keresnek a lakásban a szárnyas hangyák

A szárnyas hangyák nászrepülése az esetek túlnyomó többségében a természetben zajlik. A szárnyas hangyák előbújnak a föld alól, kirepülnek a fészekből és párosodnak. A baj akkor van, ha a boly járata nem egyenest a természetbe visz, hanem a családi ház alá. És hát miért ne vinne, hiszen ott alapvetően melegebb van, így a hangyáknak télen komfortosabb a ház alatt. Ahogy jönnek felfelé a szárnyas hangyák, sajnos megeshet, hogy találnak a házba bejutási pontot. Elmennek a beton dilatációs hézagjai között, a csatorna csövek mellett a födémen át, és egyszer csak ott fogják találni magukat a lakásba.

Mivel még a fugaközt is kirágják, és onnan is elő tudnak jönni, be kell látni, hogy a lyukak betömése nem 100%-os megnyugvást hozhat, ráadásul egy belakott otthon esetében a hangyányi lyukatk eltömítése igen reménytelen küldetésnek is hangzik.

És mivel elmondható, hogy a lakásban mindig kellemes tavaszias hőmérséklet van, nem esik csapadék, és még szél sincs, szerencsétlen szárnyas hangyák elő fognak jönni, mert mindent ideálisnak fognak találni.

Mit lehet a szárnyas hangya ellen tenni?

Enyhíteni lehet csak. Ahhoz ugyanis, hogy ebbe beavatkozzunk, voltaképpen a természet körforgásába kellene beavatkoznunk, amihez csak valamilyen ökológiai katasztrófa révén lenne lehetőség. Vagy a bejutási pontokat kellene elzárni, de mivel a ház alá már semmit nem tudunk dolgozni, és az eredmény is kétséges, alapvetően ezzel együtt kell élni. Enyhíteni azonban lehet rajta.

A szárnyas hangya invázió tavasszal tehát egy gyakori és természetes jelenség, ami ellen nagyon nem lehet beavatkozni. Minden tavasszal eljön az ideje, ahogy minden évben eljön a tél is.

Hogy ne kerüljön kintről a szabad levegőről a lakásba fizikailag védekezhetünk ellenük. Szúnyoghálóval, hogy ne repüljenek be. Ugyanis akár egyetlen megtermékenyített nőstény felelős lehet egy több ezres boly megjelenéséért, ami könnyen helyet találhat magának még egy lakásban is, bármilyen furcsának is tűnhet. A lakásban megjelent szárnyas hangyákkal vagyis nagyon körültekintően kell bánni, mert ha egy megtermékenyített nőstényről van szó, könnyen érhetnek kellemetlen meglepetések.

Ami viszont alulról jön szárnyas hangya invázió, arra már alkalmatlan a szúnyogháló. Amit lehet tenni, hogy a szagokra érzékeny szárnyas hangyák ellen, kicsit büdösebb, és taglózó hatású rovarirtóval az ember átkezeli a “kitörési” pontokat. Erre az egyik legalkalmasabb a Protect hangyairtó aeroszol. A kijött példányokat elpusztítja, a kellemetlen szag meg rövid időre távol tartja a bennlévőeket.

A szárnyas hangyák irtása technológiájában semmiben nem különbözik a klasszikus hangyairtástól. Mivel a nászrepülés után a szárnyukat is elhagyják ezek a hangyák, így voltaképpen később okafogyottá is válik a megkülönböztetésük. Csak míg a “sima” hangyák (pl: gyepi hangya, házi hangya) esetében működik a trójai elv, vagyis, hogy a mérget a dolgozó hangyák behordják a bolyba, legyen az akár gél, mikrokapszulás permet vagy por, addig a szárnyas hangyák már nem mennek vissza a bolyba, vagy nagyon elenyésző számban. Hiszen ők párosodni szeretnének. Míg a szárnyatlan dolgozók általában élelmet keresve ki-be cikáznak a bolyba, így értelemszerűen viszik is a mérget a bolyba, addig a nászrepülési időszakot megélő szárnyas hangya nem fog ki-be mászkálni nagyon. Ez azt jelenti, hogy itt gyakrabban kell utókezelést végezni. Az is elképzelhető, hogy a nászrepülési időszakban 3-4 naponta kezelni kell a területet. Választhatja szakembereinket is, akik kimennek és elvégzik a hangyairtást, de választhat magának webáruházunkban hangyairtó szert is.

A fontos, hogy türelemmel, de határozottan lépjen fel a szárnyas hangyák ellen. Nem könnyű tőlük megszabadulni, de fontos, hogy kordában legyen tartva. Arról, hogy a szárnyas hangya invázió után, mégis mit érdemes majd hosszútávon tenni a hangyák ellen, akiknek egyébként valószínűleg a ház alatt van egy bolyuk, arról később még írni fogunk.

SEGÍTHETÜNK MEGSZABADULNI A KELLEMETLEN LÁTOGATÓKTÓL?

30 éves kártevői múlttal nemcsak szakembert talál nálunk, hanem tucatnyi házilag is bevethető irtószert, és csapdát, amiket mind bátran ajánlunk önnek. Akár 1 napon belül eljuthat önhöz webshopunkból.

Szakembert hívok
Megnézem az webshopot
Itt kérdezhetsz, ha tudunk, válaszolunk:
Hozzászólások
  • Üdvözlom ! December közepe óta megjelentek a nappalinkban a szárnyas hangyák .Segitseguket kérném!Egyenlőre immunisak mindenre , kivéve a flakonos hangyairtót.A hangya csapda nem használ . Köszönöm!

  • Udv.
    Kiralyhangya csapdat keresek amivel teljesen ki lehet irtani a hangyakat a lakasbol.Korabban en alkalmaztam mar ezt a csapdat es valoban nagyon jo .Erdeklödni szeretnek hogy hol lehet ilyen csapdat kapni mert mar mindenhol kerestuk es sehol nem tudtuk beszerezni.

  • Üdvözlöm!

    A mai reggel arra ébredtem fel, hogy ellepték a szárnyas hangyák a kis házunkat (07.02 ilyenkor van rajzásuk?). Tegnap este még nem érzékeltem őket, reggel viszont már a zúgásuk is zavaró volt, annyian voltak. Feltételezésem szerint ( öreg ház) az aljzat-fal találkozásából jönnek.
    Mit lehet tenni? Van egyáltalán vegyszer, módszer, lehetőleg ‘házi’, amit én is meg tudok tenni?

    A másik kérdésem, van olyan szer amivel az egész házat tudom ‘fertőtleníteni’ ( évekig lakatlan volt a ház, tisztasági festés meg volt, textíliák újjak) egyik ugye a korábban említet hangyák, valamint több féle még be nem azonosított rovar. Inkább általánosan ható szer érdekelne.

    Előre is köszönöm a segítséget
    Kiss Ferenc

  • Üdvözlöm!
    Minden tavasszal az egyik szobát elözönlik a szárnyas hangyák. Van rá megoldás, hogy megszabaduljak tőlük, vagy el kell fogadnom és együtt élni velük.

  • nálam hetek óta be-betörnek a lakásba mindenféle furatokon a falakból, pl a radiátor csö mellett, valahol a ház alatt mellett vannak de nem 1 nap jönnek ezek a szárnyashangyák hanem állandóan (vöröshangyaboly) létezik ilyen? mit lehet vele csinálni? egy tubus adviont már kinyomtam nekik, megették, vidáman megy minden tovább

  • Tisztelt Hölgyem/Uram!
    A kerdesem az lenne,hogy ha egy regi kockahazat ujitunk fel es a fal kivulrol minden tavasszal tele van vörös es szarnyas hangyakkal! A feszkük biztos,hogy a falba van. Rengetegen vannak! Szeretnék segitséget kerni,hogy tudnank kiirtani oket!
    Köszönettel: Kozáriné Papp Eszter

  • Vettunk egy oreg hazat az alap resei kozul szarnyashangyak sokasaga jon elo munden este kb. ket napja vettuk eszre. Nagyon sokan vannak. A lakasban meg nem lartuk. Mivel probalkozzunk?

  • Üdvözlöm!
    Kérdésem az lenne, hogy bár nem szeretnék ökológiai katasztrófát okozni, mégis szeretnék kis albérlőimtől megszabadulni, ezt hogyan tehetném? A helyzet évről évre ismétlődik változó intenzitással. Régi építésű vályogházban élünk. Kora tavasszal megjelennek a lakás több pontján a pici vörös hangyák, hatalmas homok túrások kíséretében. Ezt porszívóval tüntetem el, ami egy-két nap után ismét megoldást kíván. A mennyiségét illetően kb egy helyről egy szemeteslapátnyi. Úgy gondolom ekkora mennyiségű anyag hiánya az épület nagymértékű romlásához vezet. A kis vöröshangyák felbukkanása után néhány héttel jönnek az új kolóniákat alapító szárnyas hangyák. A lakáson kívül még nem is zavarnának ha jó messzire alapítják meg kis családjukat. Azonban a lakáson belül is akadnak szép számmal. Amint a rajzás véget ér természetesen vissza is vonulnak, teljesen eltünnek. Viszont az évről évre megjelenő házromboló apróságok hosszútávon rendkívül nagy bosszúságot okoznak. Van mód rá, hogy végleg kilakoltassam a nemkívánatos lakókat, vagy takarítgassam a homokot, a tetemeket, majd csapkodjam a repülő osztagot, és békéljek meg a gondolattal, hogy ez így lesz életem hátralevő részében? Válaszát köszönöm.

  • Én vájog házban lakom és a szárnyas hangyák be költöztek az otthonunkbaOlyan szintén, hogy reggel arra ébredtem, hogy szárnyas hangya van a fülembe..Nálunk a falból jön. Abban egyet értünk, hogy ígynemlehet élni. Kérdésem mit tudok tenni
    hogyan fékezzem meg az invázió?

  • Mivel már repkednek a lakásban mi a megoldás, mivel lehet likvidálni őket, mert állandóan feltűnnek már hetek óta. Hiába porszívózok ez nem nagyon hat.

  • Üdvözlöm!
    Nekem most gyűlik a bajom a szárnyas hangyákkal.
    Minden reggel a lakásban vannak.
    A függöny állandóan tele van velük.
    Vízkőoldóval fújkálom őket de minden nap megjelennek.
    Meddig tart a rajzásuk vagy mit tudok tenni ellenük?
    Válaszát előre is köszönöm!

    1. Kedves Szilvia!

      A rajzás akár hónapokig is tarthat. Irtással valamennyire kezelhető a probléma, de a hatásfok több körülménytől is függ.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft.

  • Ha a lakásba bejutottak (faházba), mi a legjobb az irtásukra?

  • Üdv! Jöttem ma az m7 esen (2018 09.06.)Budapestről Zalaegerszegre. Az út menti fákon vettem észre egy furcsa jelenséget. Elősszőr azt hittem valami füst vagy köd száll fel szinte minden fából, bokorból. Végig a 170 kilóméteren. (gondolom nem csak a pálya mentén) Rájöttem hogy szárnyas hangyák. Milliárd szám. Hihhetetlen! Ez is a párzási rítusuk? Felfoghatatlanul sokan voltak

    1. Kedves Horváth Gergely!

      Vélhetően egy ritka esemény szemtanúja lehetett. Gratulálok.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft.

Hozzászólások zárolva.