Cart-icon0

Az év rovara 2016: Katicabogár lárvája

Hozzávetőlegesen 2 éve indítottuk el rovarbeazonosító szolgáltatásunkat. A lényege, hogy a rovarról küldött fénykép alapján megpróbáljuk kideríteni, kiről is van szó, és ha szükséges megírjuk mire kell figyelni vele kapcsolatban. Bár lakásban előforduló rovarokra koncentrálódik a szolgáltatásunk, számtalan más rovarról is kapunk fotókat.

Még bőven benne vagyunk az évben, de 2016 első számú rovarja nálunk egyértelműen a (Harlekin) katica lárvája lesz. Erről a rovarról, helyesbítek lárváról kaptuk idén a legtöbb fényképet. Volt nap, hogy egymástól függetlenül 3-4 fényképet is küldtek nekünk.

ladybug-larvae

Ki gondolná, hogy egy olyan kedvesnek tűnő rovarnak, mint a katicabogár, ilyen elsőre szörnyűségesnek tűnő – jobban megnézve persze megvan a maga szépsége – lárvája van.

harlekin A katicabogaraknak több mint 20 faja található Magyarországon. A kiváló marketinggel rendelkező hétpettyes, és kétpettyes katicabogár mellet az utóbbi időben az agresszívabb harlekin katica okoz egyre nagyobb gondot.

A harlekin katica egy ragadozó rovar. Mivel a levéltetvek ellen nagyon jó szolgálatot tud tenni, biológiai védekezésképpen sok országba bevitték. Az idők során végül azonban nagyon elszaporodott, és országos jelenléte már inkább káros lett, mint hasznos. Különösen a borászatban okoznak gondot, de veszélyesen a kétpettyes, és hétpettyes katicákra is.

Ha önt is összehozza a sors a katica lárvájával, nem kell különösebben aggódnia, de ha invázió szerűen ellepnék a háza falát, szinte elfeketítve azt, forduljon szakemberhez.

SEGÍTHETÜNK MEGSZABADULNI A KELLEMETLEN LÁTOGATÓKTÓL?

30 éves kártevői múlttal nemcsak szakembert talál nálunk, hanem tucatnyi házilag is bevethető irtószert, és csapdát, amiket mind bátran ajánlunk önnek. Akár 1 napon belül eljuthat önhöz webshopunkból.

Szakembert hívok
Megnézem az webshopot
Itt kérdezhetsz, ha tudunk, válaszolunk:
Hozzászólások
  • Köszönöm a választ…van dolguk,mert a nagy fenyő repülni is tudó fekete tetveit gyérítik.Érdekes ,hogy kifejlett bogárból soha nem látok sokat,

  • Üdvözlöm! Azt szeretném megkérdezni, hogy mi legjellegzetesebb különbsék a Harlekin- és a hazánkban őshonos katicák lárvája közt? Hasznos katicát lárva állapotban sem szeretnék elpusztítani, ám a Harlekint annál inkább.

  • 3 napra mennenk 27.en decemberben 1 vadaszhazba.Van 2 kis yorkshir kutyam fenyegeti oket veszely? Sajnos a vadasz hazban talalhato ilyen katica .Koszonom a valaszt elore is.Tisztelettel zsuzsa

  • Üdvözletem! Szeretnék katicabogarat, vagy lárváját vásárolni, ha lehetséges!
    Esetleg, tanácsot kapni, hol tudom beszerezni.
    Köszönöm
    Rózsa Edit

    1. Kedves Edit!

      Tudomásunk szerint kereskedelmi forgalomban ez nem kapható.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft.

    2. Nalunk van egy csomó lehet vinni 😁😆

      1. Tenyleg? Merre laktok?

      2. Honnan lehet vinni? Harlekin lárva nem érdekel, csak hétpettyes 🙂 Bárhova elmegyek érte
        lorinczoluciusz@gmail.com

  • Na most már tudom, milyen lárvákat láttam a kertben. Nálunk hatalmas rajokban (több ezren vannak)lepik meg a házakat októberben, legutóbb két flakon légyírtót rájuk nyomtam 5-6 turnusban, lapátolni lehetett a fal tövéből a tetemeket. A mi öreg vályogházunkban bőven van rés elbújni a tél elől. Mivel még nyílászáró csere előtt vagyunk, a régi ablakok mellett és az épített redőnytokon keresztül tömegesen jönnek be. Aztán télen folyamatosan jönnek elő, mert bent meleg van. 30-50 darabot naponta összeszedünk télen. Aztán most megjött a tavasz, a melegre felébredtek, elkezdtek rajokban előmászni, de nem mind kifelé veszi az irányt, jó részük befelé jön. Számát sem tudom, mennyit pusztítunk el naponta(!) a lakáson belül, de több százat biztosan. Az egyik módszer a porszívó. Gyorsan össze lehet szedni őket vele. Hátrány: kimásznak a porzsákból, és büdösek. Porszívózás közben a gép fújja ki magából a szagot, vagyis sok porzsák kell. A vízfilteres porszívó jobb ilyen szempontból. A másik mód, hogy egy petpalackba gyűjtjük őket, amiben van valamennyi víz. Az ablakon, falakon óvatosan tolva a ferdén tartott palack száját beleesnek a flakonba. Mikor megdöglöttek, mennek a wcbe. Most a napok óta tartó meleg kivitte őket, októberig nyugi van, de mikor megint rajzanak befelé, nem lehet kint megmaradni napokig az udvaron. Minden tele van velük, mivel tömegesen vannak a levegőben, folyamatosan beleütköznek az emberbe, söpörni lehet a ruháról. És csípnek is. Ilyenkor szeretnék Alaszkában élni. De ott szúnyogok vannak. Meg medvék…

Hozzászólások zárolva.