Cart-icon0

Erdei csótány: a repülő csótány

Első olvasatra egy B kategóriás film forgatókönyv-ötletének tűnik, pedig ez a dolog nagyon is valós. Repülő csótányok léteznek, és már Magyarországon is egyre gyakoribbak.

erdeicsotany

A hivatalos nevén lapp erdeicsótány (Ectobius lapponicus) főként a főváros budai kerületében okoz kellemetlenséget. Jelenlétük ugyanis a 2. 3. kerületben, de még a 22. kerületben is nagyon gyakori. De míg a közönséges csótányok (német, konyhai) a szárnyukat nem képesek repülésre használni, addig a lapp erdeicsótányok nagyon jól repülnek. Főként a hímek, mert a nőstények inkább ugranak.

A külső hasonló jegyek mellett, mint a hosszú csáp, 6 – 12 mm méret, szárnyfedő, barnás színezet, sok tekintetben eltérnek a lakáson belül előforduló egészségügyi kártevők közé sorolt csótányoktól az erdeicsótány. Leginkább életmódjukban.

Az erdeicsótány nappali életmódot folytat, és a lakások helyett, erdei övezetben, tisztások, erdőszegélyek környékén érzi jól magát. Kimondottan az avar alatt érzi jól magát. Mindenevő, korhadékot, és kisebb rovarokat gyakran fogyaszt.

Lakásban nem érzi jól magát, megjelenésük elsősorban véletlen berepülés által történhet. De rendszerint nem is az a gond, hogy a lakásba betéved. Hanem, ha tömegesen ellepik a kertet.

Mit lehet tenni az erdeicsótányok ellen?

A lakásba való berepülés ellen egyedül a fizikai védekezés, a szúnyoghálózás az eredményes megoldás. Mivel a lakás nem természetes életközege, nem kell attól tartani, hogy tömegesen megszállnák a lakásokat. Az esti lámpafényes szellőztetést érdemes kerülni, mert a fény csak jobban vonzza őket.

A kert rendbetételével az avar állandó feltakarításával az életkörülményeiket nehezíthetjük meg, így ezzel is érhetünk el sikereket. Drasztikus példányszámcsökkenést vegyszeres permetezéssel is el lehet érni, de fontos tudni, hogy ez mindig csak egy adott időszakra, és területre koncentrálódik. Mivel szabadban élnek, vándorolhatnak, később visszajöhetnek, ráadásul az irtószerek aktivitási ideje is más, mint zárt térben, ahol nincs kitéve csapadéknak.

SEGÍTHETÜNK MEGSZABADULNI A KELLEMETLEN LÁTOGATÓKTÓL?

30 éves kártevői múlttal nemcsak szakembert talál nálunk, hanem tucatnyi házilag is bevethető irtószert, és csapdát, amiket mind bátran ajánlunk önnek. Akár 1 napon belül eljuthat önhöz webshopunkból.

Szakembert hívok
Megnézem az webshopot
Itt kérdezhetsz, ha tudunk, válaszolunk:
Hozzászólások
  • Tisztelt Cím!
    Tájékoztatásul a XVIII. kerület Pestimrei részén is megjelentek a kertvárosi erdei csótányok. Eddig 4-et találtunk a házban, 2 db-ot pedig a ház körül.

  • Tisztelt Cím!
    Csak tájékoztatásul, hogy a XIX. ker. Kispest kertvárosában már tavaly is és most is találkoztunk erdei csótánnyal! Jellemzően az udvaron!

  • Megcsípheti az embert a lapp csótány? Nagyon sok van a szőlőnkön, a lugas a ház terasza felett van, így a lakásba is bejönnek.( Budapest, Budaliget)

  • Kedves Cím,
    5 példány, csótány szerű rovart találtunk a lakásban. Mellékelnék képet, de nem tudom hol kell. Ételtől függetlenül, világosban találtunk rájuk. Repülnek! De kicsit más mint az erdei csótány, nem olyan színes csak barna. Pánikban vagyunk. Kérem segítsenek, mitévők legyünk. Biztos, hogy csótány, lehet, hogy megvan az 5. faj:)

  • Tisztelt Cím!
    Kérem segítsenek: fent a Hegyvidéken élek (12.kerület) és úgy 1 hete a kanapén találtam egy szerintem amerikai csótányt. Rohanás a boltba, megvettem a bábolnás csótánycsapdát és ma a kihelyezést követő 4. napon megint találtam egyet most a konyhában, de most bent a csapdában. Az elsőről készítettem fényképet, de itt nem találok csatolási lehetőséget. Teljes a pánik, mindent a kanapé ill. a hűtőnél raid csótányirtóval lefújtam. mit tegyek még?

  • Kb két hónapja egy tüzéptől fát hozattam és az házfal mellé, a szobaablak alá pakoltam. Úgy egy hét múlva megjelentek fura bogarak a szobámban,amit én erdei csótányként azonosítottam az internetről.Összefogdosom őket, chemotoxot használok, a fát eltettem a fal mellől. Számíthatok-e arra, hogy ezután lassan eltűnnek a lakásból?

    1. Kedves Hagyi Jánosné!

      Mindenképpen. Korhadékevő, így a lakásban nem fog megtelepedni. érdemes a tüzelőt szárazabb, esővédett, napsütötte helyen tárolni.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft.

  • Biatorbágyon a kerti bútoron sajnos tömegesen jelent meg az erdei csótány. A fa résiben húzódik meg gyakran jön elő ha élelem és gyümölcs van az asztalon. Főleg az esti szürkületben fordul elő. A lakásban is, főleg a konyhában időnként előfordul. Visszataszító puhatestű rovar.
    Viszonylag gyorsan eltűnik, Bízom benne, hogy a hidegebb időjárás felszámolja őket.

  • Nagyon haszos cikk!!!

    mi is nagyon megijedtünk, már hívtuk is az írtó csapatot.
    de jó fejek voltak és a telefonos leírás alapján már megnyugtattak, hogy csak pár példány tévedt be a kertből
    gyanús volt, hogy a csapdák üresek voltak és kajától független helyen találtuk őket.

    a perdöntő az volt, hogy a tetőablakon kinézve láttam, hogy próbál berepülni

    megtévesztő a hasonlóság

  • csótány

Hozzászólások zárolva.