Cart-icon0

CO2-es ágyi poloska csapda házilag

Korábbi cikkünkben már írtunk az ágyi poloska csapdákról, és azok fajtáiról. Akkor megállapítottuk, hogy a leghatékonyabbak azok a csapdák, amik CO2 (szén-dioxid) és hő előállításával vonzzák magukhoz a poloskát. Mivel a legfontosabb szerepe a CO2-nek van, és a szén-dioxidos poloska csapda magas ára miatt (80-90.000 Ft), nem sokan tehetik meg, hogy kipróbálják, most bemutatjuk, hogyan tud készíteni házilag CO2-es poloska csapdát, ami valóban működik.

Elhoztunk egy “receptet”, amivel kevesebb mint 1000 Ft-ból fog tudni készíteni házilag egy valóban működő ágyi poloska csapdát. Azért tudjuk mondani, hogy működő, mert magunk is leteszteltük.

Miről is szól a dolog?
Az ágyi poloskát rendkívül nehéz előcsalogatni a rejtekéből. Ami vonzza őket az a co2, és a hő együttese, hiszen ez alapján találják meg éjjel az embert is. Ahhoz hogy valamilyen úton módon csapdába tudjuk őket csalni szén-dioxidra (co2) lesz tehát szükségünk. Megvásárolhatunk kész rendszereket is (80-90.000 Ft), vagy próbálkozhatunk házilag is. Most erről lesz szó.

Először is létre kell hoznunk egy megfelelő csapdát, amiből nem fognak majd tudni kimenekülni a poloskák, majd valamilyen úton módon CO2 előállítással oda kell őket csalni.

Utóbbira kristálycukor+víz+élesztő kémiai reakcióit fogjuk segítségül hívni. A kristálycukor (C12H22O11) vízben oldva glükózra, és fruktózra bomlik (C6H12O6), amit az élesztő segítségével tovább bontunk alkohollá (C2H5OH), és szén-dioxiddá (CO2).

Mivel az egész folyamat könnyen széteshet szükségünk lesz egy pontos receptre. Ehhez a legjobb receptet egy akvarisztikával foglalkozó házilag készített CO2 rendszer leírásánál találjuk, ott ugyanis sokat kísérleteznek ilyen co2 rendszerekkel. (Nálunk persze külön szűrni kell a gombákat is egy 0,5l-es vizes palackkal, de a poloska csapdánál erre nem lesz szükség.)

A mi receptünk.

Hozzávalók:
1 db 2-2,5 l-es PET palack.
1 csomag porélesztő
2 dl cukor
1,3 l langyos víz

A cukrot és a vizet keverjük el, majd öntsünk bele 5g porélesztőt. Ezzel pár órán belül azonnal elkezdődik a CO2 termelés, tehát ennek elkészítését időzítsük a lehető legkésőbbi időpontra. Kb. 3 liternyi keverék biztosítja 1 ember 8 órán át tartó szén-dioxid kibocsátását.

A PET palackokat akár le sem kell zárni kupakkal, mert a szén-dioxidnak ki kell jutnia a palackból. Ez fogja vonzani majd a poloskákat, amit most már csak a megfelelő csapdában kell elhelyezni.

(Amire figyelni kell: Ha túl sok az élesztő, akkor habozni fog a keverék. Bár ez elkerülhetetlen lesz, de a 2l-es palackban lesz erre elég hely.)

poloskacsapdaA legideálisabb, ha az elkészített házi co2 generátorainkat fejjel lefelé állított kutyatálra tesszük, melynek belső ívét olajjal bekenjük, külső részét pedig valamivel beborítjuk, hogy azon fel tudjanak még mászni a poloskák.

A tálca tetején található co2 keverék fogja vonzani a poloskákat, akik a tálca oldalán felmászva, az olajjal bekent belső ívbe fognak ragadni.

És ezzel el is készült a co2-es ágyi poloska csapdánk.

Működik?
Igen, saját magunk is leteszteltük. A víz+cukor+élesztő keveréke egyértelműen vonzotta az ágyi poloskákat, akik közül többen is bele estek a csapdánkba, annak ellenére, hogy mi sok hibát is elkövettünk. Elsőként, túl sok volt először az élesztő, másodszor egy terráriumban tároltuk az ágyi poloskákat, ahol nagyon könnyen megrekedt a CO2. Ezért végül már nemcsak a csapdához vonzotta a co2 generátorunk az ágyi poloskákat, hanem teljesen megzavarva kőröztek az egész terráriumban a megrekedt szén-dioxid miatt. Ez nyilván egy szobában már nem történne meg.

Mi az előnye a házilagos co2-es ágyi poloska csapdának?
– Nagyon gyorsan elkészíthető
– Szinte kevesebb, mint 1000 Ft-ból kihozható
– Működik, nem csak városi legenda szintjén

Mi a hátránya a házilagos co2-es ágyi poloska csapdának?
– Az elhelyezése egy lakott szobában nehézkes, és veszélyes (kiborulhat)
– Minden este újra kell keverni
– A CO2 mellett az élesztő erjedésének jellegzetes illata is belengi a helyiséget

Azoknak, akiknek további segítségre lenne szükségük a csapdával kapcsolatban, ajánljuk az alábbi videót. Bár angol nyelvű, de már nyelvismeret nélkül is sokat segíthet az egész co2-es poloska csapda elkészítésében.

De előtte még egy utolsó figyelmeztetés: Az ágyi poloska csapdák (ragacsos, hőkibocsátós, co2-es) monitorozásra valóak, vagyis önmagukban sosem fogják tudni a poloskákat kiirtani, és egy teljes fertőzöttséget megszüntetni. Vagyis nem szabad túlzott elvárásokat állítani vele szemben.

Videós segítség az házilagos co2-es ágyi poloska készítéséhez:

Ha nem akar házilagos csapdák készítésével bajlódni, mert úgy érzi körülményes, akkor webshopunkban fog tudni venni több ragacsos ágyi poloska csapdát.

SEGÍTHETÜNK MEGSZABADULNI A KELLEMETLEN LÁTOGATÓKTÓL?

30 éves kártevői múlttal nemcsak szakembert talál nálunk, hanem tucatnyi házilag is bevethető irtószert, és csapdát, amiket mind bátran ajánlunk önnek. Akár 1 napon belül eljuthat önhöz webshopunkból.

Szakembert hívok
Megnézem az webshopot
Itt kérdezhetsz, ha tudunk, válaszolunk:
Hozzászólások
  • Üdv. Nekem egy fontos kérdésem lenne. Valószínűleg ágyi poloaka van a szobámban. Még persze ki kell derítenem, biztosan az-e. Mennyire lehet átvinni másik szobába a fertőzöttséget és mivel? Kisbaba érkezését várjuk, ezért nagyon fontos lenne a gyors válasz.
    Köszönöm szépen!

  • Nálunk egyszer volt vegyszeres irtás, de olyan tortúra volt, hogy a második alkalomra már megpróbáltam magam intézni, már csak a hálószobában, bábolnás 500ml-es pumpás spray-vel. Sajnos néhány nap elteltével találtam egy félig bódult példányt, aztán rá 2 napra egy teljesen életképest, és ami furcsa volt, hogy újabb pár nap múlva a wc-ben a csempén mászott…hogy került oda? Lehet a ruhánkkal vittük be este…vagy felmászott a szomszédtól. Na, akkor van a baj. Nem tudom kérjek e újra egy dupla irtást…de, ahogy a hozzászólásokat olvasom, ezt kiírtani nagyon nehéz..pedig lezsákoltam sok ruhát, utána 60 fokon kimostam a fél lakást.. Jártam egy nagyon koszos, régi pincében, vszínű onnan hoztam, de mi van ha a szomszédból jön? (panel)Akkor game over. Most rajtunk nincsenek nagy vagy sok csípések, de sajnos, mintha a gyereken lenne most. Nem szúnyog ahogy nézem. És ezt nagyon rossz viselni, hogy a gyereket is bekóstolják a másik szobában, amiről azt hittem, h nem fertőzött. Roh*dt g*ci kis szarok.

  • jo napot kivánok. mi használjuk az önök által leirt recept alapján a csapdát. nálunk bevált bele mennek ezek a kis dögök…..csak az a probléma még mindig hogy ugyan ugy az ágyon is vannak éjjel és nem lehet tőlük aludni….én még ráadásul allergiás is vagyok a csipésükre.az lenne a kérdésem hogy az ágytól milyen távolságra helyezzem a csapdát??? hogy ne mászkáljanak fel hozzánk!!!!!!! tapasztalatom mindenkinek szol aki használja,hogy a gagyi porélesztő nem jó,nagyon gyenge!!! várom mielőbbi válaszukat. Köszönöm.

    1. Akk önnel màr annyi mindent kidobni butortol àgyig szoval A tol Zig ruhat is ugy àt mosni hogy 90fokon mindent es ahogy kinyisa a mosogèpet vizesen bele 1 tiszta zsàkba ès benne hadjni adig amig màr nincs veszèly xsak olyan ruhàt hadjon elol amit vàlt 1pàr cucost es aztis mindenap 90fok mosni ! Ès min 4 x fujatni abbol 2x màs fajta irtoszerel ! Nekunk sikerult ki irtani 4x fujatunk ki a lakast ès kidobtunk minden parketàtol a csillàrig egèsz lakast ujra reno renovaltuk ès plusz mèg a 4x d
      Fujatàs kozben napi 2 Protect rovarirtoszert us elhasznaltunk ez ment igy kb màsfel honapig ez a herce hurca .es ha panelban laksz ès ha vann nkd akkor az osszes lakasban ugyan ezt kell csinalni ! Mert ha nem akkor felesleges az egesz hercehurca ès olyan szak embereket hivjon ki aki èrt is hozza a cucaikat vitesek ell olyan cègel aki ezekel foglalkozik ! Szoval sok sikert

  • jo estét szeretném kérdezni hogy ágyi poloskat mennyiert irtsak ki ??

  • Tisztelt Szalai Károly!
    Nagyon jó valaki ezzel is foglalkozik! Elképesztő a fertőzöttség, Hallottam Budapesten ilyenről, azt nem hogy egyszer falun. ill. tanyán is megjelenik!! A lakosság vándorlásával megnyílt ez a kapu! Leszögezem, én egy majdhogy tanyán lakom, két sor ház a kőút mellett, állatok is vannak, ahol még több más rovar, bogár előfordúl. Fekete tücsök, kabóca, harlekin katica, bolha, márványos poloska stb. Azt azonban soha nem gondoltam, hogy egyszer ágyi poloskára is szert teszek. Történ ugyan is, mert vannak rafinált emberek, hogy kidobás helyett, némi takarítás után, meghirdetik a neten! Alig használt ágy, jó állapotú, stb. egy kis községből ahol erre nem is gondoltam volna! Megnéztem szinte új gyermek ágy volt makulátlan tiszta, hát megvettem heverőnek, a kisszobába, vesztemre! Azóta kidobásra került a francia ágy, a padlószőnyeg, egyik szobából, a másik, gyanakvás mindenre, a fenn leírtak szerint. — Egy idő után stigmákat véltem magamon felfedezni, szabályos háromszög, 1 cm. távolságra, aztán négy pont egymás mellett, mintha villával szúrtak volna meg (étkező). Először pókra gyanakodtam, arra ami földlakó fekete, mert ilyet is láttam a házkörül, és be is jön, a házba néha. Gyanakodtam a harlekin katicára, nem,- magam megállapítottam amit itt leírt, hogy éjszaka, mély alvásban, olyan éjfél, vagy hajnal tájon, 2-3 naponta, jelek a combon, kézen, oldalamon, fartájékon. Rémes az életem azóta, rémálmaim vannak, rettegek tőle, idegbetegség határán vagyok, soha nem láttam, de biztos vagyok benne hogy az, poloska! Amúgy is túl érzékeny a bőröm, még egy hernyó lábai után is kipirosodik! Ezért ne vegyen senki használt bútort, szőnyeget, használt ruhát stb. amit más használt, mert pokol lehet az életet, nem beszélve a fertőző betegségekről!!! inkább aludjon a földön! minden nap, félek az estétől! Egyszer felébredtem éjszaka arra valami mászik a lábam szárán, benyúltam takaró alá, valami puha, akadt a körmöm alá mint egy kisebb krumpli bogár imágója! Kiugrottam az ágyból, a szívem úgy vert, és ugrált hogy rémes! Nem találtam meg végül gyorsan eltűnt, de éreztem! Van hogy hagyok kis ledégőt nyitva, hogy világos legyen, figyelem a falat, körbe nem ér a falhoz, mégis felmászik az ágy lábán ami lakkozott, mikor égett a villany nem volt csípés! Ez a tudat, hogy kiirthatatlan, mert az, -az elszomorít! Tanulságul is írtam, hogy vigyázzon mindenki, vidéken falun is itt van! Egyre inkább kiszorítják az embert életteréből, a fecskék meg eltűnnek, tavaly még hat család költött itt kétszer, most még egy sem érkezett meg!
    Köszönöm hogy elolvasta, meghallgatott:
    Tisztelettel és köszönettel: László 1989. április 14. vasárnap.

  • Szép Napot mindenkinek.
    Sajnos mi is már lassan 1 hónapja küszködünk az ágyipoloskával.Férjemen vettük észre hogy csipések vannak rajta de eloszor azt hittük valami étel allergia , hol volt csípés utaná 3-4 napig semmi.Végul kiderult mivel állunk szembe.Megtortent az elsô irtás egesz lakasban,sajnos borzalmas anyagi kár ért minket mert későn vettuk eszre mi a gond igazi lomtalanítás volt nálunk( sarokkanape,gyerek agy,szőnyeg stb stb mindent elvittek).Eltelt a 10 nap amig hat az irtó szer és a hálószobába a falon találtam ujra agyi poloskát majd pár darab halott az agy alatt.Férjem gyerekem megvolt csipve.Most megtörtént a masodik irtás megint az egesz lakasban.Bizom benne nem kell több és vegre megszűnik ez a rémálom.Panelhazban lakunk és sajnos félek hogy mástól jöttek át,mivel a napokban valaki ki dobott egy kanapét hajnalban ami tele volt agyipoloskaval.Beszeltem a kozoskepviselővel sajnos senki nem jelezte a problémát csak En.Remelem vege lesz ennek mert ez őrület.Mindenkinek ki tartást aki ezzel szenved.

    1. Kedves Bettina!

      A ház elé kidobott ágyi poloskás ágy sajnos elég elkeserítő. Nemcsak azt jelenti, hogy valakinél még van a házban (feltehetően nem kevés), hanem, hogy azt most valahogy lehozták a házból. Rossz esetben a felső emeletről lépcsőn át, odaütve a korláthoz, lépcsőhöz, amiből hullhattak ki a poloskák. Érdemes ennek lehetőségére is felhívni a közös képviselő figyelmét. Volt már olyan eset, mikor egy ilyen miatt fertőződött meg jó pár lakás egy házban.

      Üdvözlettel:
      Szalai Károly

  • Üdvözlöm!
    Nàllunk a múlt honapban fújattàk àt a szellőző berendezèst a panelhàzban! 2hete fogtam egy àgyi poloskàt!Ma hajnalban mègegyet!Eddig sosem talàlkoztam ezzel a kis szőrnyivel!Gusztustalanok!Hàtborzongató a kinèzete! Lehetsèsges ,hogy több is van?milyen gyorsan szaporodnak?

  • Ezt énis kipronálom,kétkislányom iszonyat megcsipkedte vmi,és vedléseket is találtam jofelporszivoztam mindent amitcsak tuttam
    Veszteni nem vesztek végülis,egy db ien kis bogarat találtam

  • Kiprobaltam A házi csapdát már 2napja de semmi nem mászott bele? Mi lehet a gond.?

  • Nálunk is megjelentek az ágyi poloskák, a gyerekeket is és engem is eléggé össze csípkedtek.De egy próbát megér!

  • Üdv.

    Másfél hete volt nálam poloska írtás, kis nappalis galériás szobában, nincs sok bútor, 20 perc volt az írtás.

    Sokáig a falakon mászkálva láttam őket, de mostanság eltűntek onnan, illetve szinte csak teljesen kifejlett példányokat láttam, mivel írtoztam attól hogy csípjenek, kiköltöztem a konyhába, de ma este ott 11(!) darabot nyomtam el magam körül, amit nem tudok hova tenni, mert elvileg nem azeretik a nyirkos helyeket, illetve a galériától kicsit távol van ahol tanyáztak elviekben.

    E miatt visszamentem a nappaliba a földr, ott reggel 9-kor 1-et magamon nyomtam el, 1 kisebbet meg a konnektornál.

    Viszont döglött példányokat láttam a wc kagyló körül, pedig ott nem is volt írtás, ezt sem értem. Elkezdtem attól félni hogy nem is én hurcoltam be hanem valamilyen csövön keresztül jönnek.

    A lényeg hogy másfél héttel az írtás után mintha nem történt volna semmi. Ez azt jelenti hogy sikertelen volt az írtás?

    Előre is köszönöm.

    Ádám Bence

  • agyi polska van es nem tudom ki irtani segitsenek hogy hazilag kitudjam

  • Üdvölöm.
    Kérdésem, hogy Orosházán Önök vagy partnerük mennyiért vállal kiszállást írtást?
    Egy szoba 3x5m.
    Köszönettel Szokolay Edit

  • Üdvözlöm! Csapdát készítenék először,mert találtam valamit ami akár poloska is lehet .Az önök leírásában két dcliter cukor szerepel.Az hány deka?

  • Lehet-e a fent leirt mennyiséget 5 l-es palackba tenni?

    1. Kedves Julianna!

      Az arányok tartása mellett akár 10l-es kannába is bekeverheti.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft.

  • Hello azt szeretném kérzni ha a hóba.kitenném az agyat kifagyhat belole a poloska??? Surgos lenne a válasz koszonom eloreis

    1. Kedves Zsani!

      Tartósan -20 fok esetén igen, de sajnos (szerencsére) ott még nem tartunk.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft.

  • Évek ota harcolok ezekkel a vérszivókkal semmi eredmény. Többször ki lett hiva az albatrox irtásra csak a pénzem ment el. Egy irtás 20 ft be került ez két hét múlva megkellett ismételni. Minden hiába volt. Más szakemberekkel is permeteztettünk de semmi. A poloskák ugyan úgy meg vannak.

  • En mar meg probaltam de nem er semmit ,sajnos

  • Nem vagyok benne biztos, de a csipéseimböl arra következtetek, hogy poloskáink vannak. Hogyan lehet 100 %ban megbizonyosodni rola? Miért csak engem csipnek a férjemet nem? Mennyibe kerül az irtás?

  • Nálunk is megjelentek 6 hónap után és azt szeretném megkérdezni,hogy ez mennyire hatásos ez a csapda ha házilág készítjük el? És ez tényleg megöli őket?
    Válaszukat előre is köszönöm

  • En viszont szetetnem megrendelni az irtast!!

  • Nem vagyok 100%-ig biztos hogy van? De kell valaminek lennie a ferjemet ossze cspte- kenocs gyogyszet borgyogyasz rovarcsipes-hogy milyen rovar?jeleket nem latok mindent le es be fujtam ablak nyitva ejjel lampat gyujtok nekik-a ferjem nem alszik bent- ovek az egesz szinte ures szoba mit csinaljak

  • Ki lehet-e írtani az ágyipoloskát teljesen?

Hozzászólások zárolva.