Cart-icon0

Ágyi poloska tévhitek

Néha egészen furcsa dolgokat olvasni az interneten az ágyi poloskáról. Ezek nemcsak szakmailag nincsenek a helyükön, de sokszor igen könnyen félre tudja vinni a laikus embert.

Már korábban is tapasztaltuk, hogy rovarirtással kapcsolatos fórumokban, gyakori kérdésekben néha igen nagy őrültségeket olvasni, de ami az ágyi poloskáról kering a neten, az túl tesz mindenen.

Mik a legnagyobb tévhitek az ágyi poloskáról:

1. “Csak takarítani kéne, és nem lenne gond:”

Az ágyi poloska az ember közelében telepszik meg, és őt nem zavara sem a por, sem a piszok, de még a legnagyobb rend se. Ha ágyi poloska kerül egy lakásba az már mindegy, hogy tiszta, vagy épp rendetlen. Azoktól az extrém esetektől most tekintsük persze el, amikor a lakásban konkrét szemétdomb van összegyűjtögetve. Mert ilyen is van!

Az ágyi poloska számára egy dolog fontos. A vér, hogy tudjon táplálkozni. Mivel búvóhelyet minden lakásban tud találni (mm-es résben is megbújik), az összes többi körülmény számára már lényegtelen.

2. “A szomszédból nem tud bejönni:”

Sok fórumban olvasni hozzászólásokat arról, hogy “márpedig az ágyi poloska nem jön át más lakásból”. Az ágyi poloskák márpedig aktív úton is bekerülhetnek a szomszédból. Átjöhetnek a külső falon, a lakásokon átfutó szerelvényeken, csövek melletti repedéseken. Erre számtalan társasház, idősek otthona, és szálló szolgál bizonyítékul.

Tucatszámra fertőződtek meg több száz lakásos társasházak is.

Napi szinten találkozunk olyan jellegű problémával, mikor a lakás tulajdonosa egy nemtörődöm szomszéd által fertőződik meg ágyi poloskákkal.

3. “Az ágyi poloska csak az ab vércsoportot szereti:

A napokban olvastuk ezt a hírt, több köztük számos neves portálon is. Számos dolgot bizonyítottak már be kísérletek során az ágyi poloskáról, de ilyen jellegű tény, hogy a 0-ás vért csak végszükség esetén szívják, már óriási tévedés. Igaz, hogy a testszőrzet hozzájárulhat ahhoz, hogy valakit kevésbé csípnek, továbbá, hogy a csípésekre vannak érzékeny, és kevésbé érzékeny típusú emberek, igaz, hogy végszükség esetén akár állati vért is szívhatnak, de a vércsoportok közötti különbségtétel már tévedés.

Az ágyi poloskát alapvetően félvárról szokták kezelni, egészen addig amíg az ember a saját bőrén nem tapasztalja meg ezt a problémát, annak minden nyűgjével. Csak bele kell gondolni milyen érzés lehet úgy lefeküdni, hogy az ember tudja, este bogarak fognak rajta mászkálni, akik a vérét fogják szívni. Reggelre pedig megjelennek a hetekig is viszkető csípésnyomok, akár tucatszámra is. És ez a kálvária akár hónapokig is húzódhat. Ha pedig mindez egy szomszédból jön, akár költözésig is fajulhat a dolog.

Az ágyi poloskát nem szabad félvárról kezelni.

VEGYSZERMENTES POLOSKAIRTÓ GÉP BÉRELHETŐ Ha szeretne megszabadulni az ágyi poloskáktól, de nem akar idegent látni a lakásában, miközben a hálószobájában a holmiai között permetez, akkor béreljen tőlünk vegyszermentes poloskairtó gépet, amihez nemcsak egy több órás, teljes körű videós útmutatót kap, de számos extrát is a bérlés mellé. Tovább a poloskairtó géphez>>

SEGÍTHETÜNK MEGSZABADULNI A KELLEMETLEN LÁTOGATÓKTÓL?

30 éves kártevői múlttal nemcsak szakembert talál nálunk, hanem tucatnyi házilag is bevethető irtószert, és csapdát, amiket mind bátran ajánlunk önnek. Akár 1 napon belül eljuthat önhöz webshopunkból.

Szakembert hívok
Megnézem az webshopot
Itt kérdezhetsz, ha tudunk, válaszolunk:
Hozzászólások
  • Tisztelettel: Mi a különbség az ágyipoloska és a “galamb fészek” poloska között?

  • Szerettem volna fényképet mellékelni a nyomokról, de nem engedi az oldal. Lehetséges előzetes felmérés, hogy biztosan ágyi poloskánk van-e?

  • Tisztelt hozzáértő!
    Az ágyi poloska irtása
    után mi a teendő az ágyneművel? Hogy lehet használni?
    Válaszát előre is köszönöm.
    Tisztelettel Varganę

  • Tisztelt Cím! Tegnap volt nálunk írtás,a kislányom ágymatracában lapultak meg az állatok.A reggeli pánikhangulatban mindent hagytam a szobában(költözés közeli állapot,tehát nem volt sokminden,)amit le is rovarírtóztak,de a lányom alvókáit,plüssöket,bezacskózva kivittem.Szerintem azt nem érte a rovarírtó szer,de este kimostam őket 60 fokon.Kérdésem,hogy lehetett-e ezekben a plüssökben,illetve a 60 fokos mosással kiírtottam-e,vagy azokat is le kellene szerrel fújni? Már megszáradva betettem a lányom kinti ágyába,ahol most alszunk,a nappaliban.S.O.S választ várok Önöktől!🙂

    1. Kedves Andrea!

      A 60 fokos mosószeres mosás végez a rovarral. Kivéve, ha nagy mennyiségbe kerül mosandó a mosógépbe, és nagyon víztakarékos programmal mos az ember, akkor talán, de tényleg csak talán túlélheti a poloska.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft.

Hozzászólások zárolva.