Cart-icon0

Ágyi poloska fejlődése

Az ágyi poloskák teljes kifejlődéssel fejlődnek. A petékből a környezeti adottságoktól függően 6-10 nap alatt bújnak elő az első fejlődési állapotban lévő nimfák (N1). Már ebben az állapotban szükségük van táplálékra, különben nem fejlődnek. Bár a szakirodalom szerint 1-2 nap alatt elpusztulnak a petékből kikelt nimfák, saját laborunkban egészen elképesztő eredményeket kaptunk. Ugyanis képesek voltak hetekig életben maradni.

A kifejlődés során 5 alkalommal vedlenek le, aminek teljes ideje ideális körülmények között 5-8 nap /vedlés, azaz összesen 5-6 hét. A kifejlődés után válnak ivaréretté, addig természetesen nem tudnak szaporodni. A fejlődésük 15 Celsius fok alatt és 35 Celsius fok felett leáll.

ágyi poloska életciklusa

Az ágyi poloska a fejlődés különböző stádiumában méretben, színárnyalatban eltérnek egymástól. A képen ábrázolt életciklus pályán látható, hogy a kifejlett ágyi poloska, és az első stádiumban található nimfa között lényeges különbségek találhatóak. A tünetek amiket a nimfák, és a kifejlett ágyi poloskák okoznak szinte teljes egészében azonosak, kezdve a falon, lepedőn található apró fekete pontoktól, a csípésnyomokon át, a vérfoltokig.

Ha szeretne többet is megtudni a poloskákról, maradjon az oldalunkon, mert rengeteg cikkben foglalkozunk velük. Ha pedig megszabadulni szeretne tőlük, de már belátta, hogy házilag reménytelen a poloskairtás, akkor olvasson az általunk végzett poloskairtásról.

SEGÍTHETÜNK MEGSZABADULNI A KELLEMETLEN LÁTOGATÓKTÓL?

30 éves kártevői múlttal nemcsak szakembert talál nálunk, hanem tucatnyi házilag is bevethető irtószert, és csapdát, amiket mind bátran ajánlunk önnek. Akár 1 napon belül eljuthat önhöz webshopunkból.

Szakembert hívok
Megnézem az webshopot
Itt kérdezhetsz, ha tudunk, válaszolunk:
Hozzászólások
  • Jó estét kívánok!

    Aziránt szeretnék érdeklődni, hogy ha egy àgyi poloskával otthonában küzdő emberrel érintkeztem az utcán (kezet fogtunk, szorosan egymás mellett ültünk) , akinek otthonában előző nap volt ìrtàs, akkor fenn áll e annak veszélye, hogy elkaptam a poloskát?
    Mikor hazaértem, a kabátom Raiddel jól átfújtam, minden ruhám azonnal kimostam, megfürödtem, hajat mostam.

    Várom megtisztelő válaszukat!

    Kovács Alexandra

  • A petéből előbujt poloska milyen színű? A kis pólósnak fekete színűek? Köszönőm!

  • Tisztelt Károly.
    Nekem csak az a kérdésem hogy milyen összfüges van a mezei poloska és az àgyi poloska között? Álitolag ha megjelenik a mezei poloska akkor utána várhatò az ágyi poloska

  • Szia!Ne haragudj a személyes megszólításért!De,tényleg már nem tudom hova forduljak.Én a nagy németországban szembesültem az ágyipoloska problémával.Kihívtuk a szakemberekeket szerintem hamar mert én állítólag takarítás mániás vagyok így hamar észleltem a problémát.Ki is jöttek és 640 euroért elvégezték az írtást amire elvileg adtak 2 hét garanciát.Ködbomba,valamivel lefujtak meg egy gél amit másnap ki kellett dobni.Na és 4órára el kellett hagyni a lakást.A következő napok azzal teltek hogy hívtuk őket mert 3nap után is találtunk bogarat ,nem jöttek ki plussz már a telefont sem vették fel.Kaptunk utánna egy írtószert de már nem tudom hogy mire figyeljek.Normális ha az írtószer után is találok bogarat?Bár amit találok és elnyomom az barna színű és nincs rajtunk semmi csîpés.Mit tehetek annak érdekében hogy ez ne terjedjen,ne vigyem haza .Kérem segítsen mert megyek haza karácsonyra és nem szeretnék hazavinni ebből a bogárból.Segítségét elöre jis köszönöm!

  • Jónapot egy olyan kérdésem lenne h tnap elott 1db agyi poloskát öltem meg a ruhan rajtam azota nem lattam éjjel azota létezik h 1db volt?be fujtunk irtó szerrel de szerintem szakembert fogok hívni nem tudok nyugodtan aludni azota 😔

    1. Kedves Viktória!

      Nagyon ritka, hogy az embert 1 db ágyi poloskával “áldja meg” a sors, és ráadásul azt meg is lássa, de statisztikailag előfordulhat. Lehet, hogy ön a ritka kivételek egyike, de sajnos az is lehet, hogy nem.

      Mindenképpen figyeljék a tüneteket a következő hetekben. Ha termékeny nőstény volt, ami esetleg petézett is, akkor 2 hét múlva jöhetnek a kicsik.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft.

  • Üdvözlöm
    A kérdésem az lenne hogy mekkora méretű egy 9-10 napos agyi poloska ?
    Továbbá hogy az irtás után idevonzom őket ? Nem szeretném az egész ház bogarát idevonzom.
    Köszönöm válaszukat

  • Ágyi poloskkákal küzdünk. 2-szer volt írtas, de mindig visszajönnek 4-5 hónap után. Mit lehet ilyenkor tenni? Közös képviselő nem foglalkozik az esettel, azt mondta hogy nem jöhet senkitől. Kérdem én, akkor honnan vannak 3.-szor?

  • Már volt vagy10 irtás és még mindig vannak. Hogy lehet ez?

  • Szombat este kimententem a barátomhoz munka után. Vasárnap reggel mikor felakartam öltözni észrevettem a nadrágomon egy barna bogarat ami ágyi poloskára hasonlított. A nadrágom az ablakt alatt a táskám tetején volt, és mikor levettem akkor nem volt rajta semmi. A nadrágom színe világosbarna. Amint észrevettem a bogarat fogtam és kipöcköltem az ablakon.A kérdésem hogy egy este alatt bemászhatott az ablakon keresztul ugy hogy a 2. Emeleten lakik a bárátom. És hogy az agyipoloskak azok fényes nappal biztosan nem találhatóak meg világos helyen

  • Üdv! Nemrég volt elvégezve az első írtás és még mindíg látunk poloskát sőt kicsit is láttam ma egészen picit!!! Most akkor az lessz hogy megint kikeltek ujabb poloskák???? És akkor semmit nemért az írtás?????

  • Kedves Abatox kft!
    Màsfél évvel ezwlőtt màr sajnos àtéltünk àgyi poloska fertőzést.
    Most a gyerekszobàban a falon màszott egy poloska.szétszedtem az àgyakat megnéztem semmi jelét sen làttam.nem csipi a gyerekeket( tavaly igen úgy vettük észre).
    Engwm viszont megxsípett két hete vmi, nem is gondoltam volna poloskàra.
    Nagyon kivagyok készülve emiatt.újra àtmenni ezeken, új àgyat vettem tavaly miutàn kiírtottàk őket.
    Most is meg fogunk szabadulni tőlük.? Rettegek…

  • egy éve volt ágyipoloskánk. az ágyneműtartóban zsákban ruhák voltak és azt az írtás előtt leraktam a pincébe. ezeket a ruhákat most felhozztam és átmostam, de a kimosott ruhákon egy egy bokarat találtam. Létezik, hogy egy éven át azok a poloskák életben maradtak és most a kimosott ruhákkal visszahoztam?

    1. Kedves Kriszti!

      Egy év után egy átmosást követően nem maradhatott életben poloska. Azt elképzelhetőnek tartom, hogy a rovar valahogyan beleakadt a textilbe.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft.

  • Tegnap este az ágyneműtartóból szedtem volna elő egy fehér paplant paplant, amin találtam egy 2-3 mm-es ágyi poloskát. Kiszedtünk mindent és még egy levedlett “páncélt” találtam. Kiporszívóztam, átmostam mindent. Csípéseink nincsenek, ürülékét nem láttam. Lehetséges hogy csak ez az egy volt? Idén háromszor is voltunk magánszálláshelyen, arra gyanakszom onnan vittük haza. Tégla gázfűtéses társasházban lakunk, a szomszédból így is átjöhet?

    1. Kedves Pirilány!

      Mivel jó az idő, könnyen megeshet, hogy a külső falon át jön be a lakásba. Az viszont általánosságban elmondható, hogy ahol egy poloskát ilyen könnyen megtalálnak, ott valószínűleg több is van. Az elmúlt 2-3 hét történéseit kell megvizsgálni, mert viszonylag friss lehet még a dolog. Ha több poloska is van a lakásban, akkor a csípések hamarosan jelentkezni fognak. Bár lehet, hogy kevésbé érzékeny a csípésekre ön.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft.

  • Kb.5 hónapja vettük észre a lányom ágyában a bogarakat. Azonnal lecseréltük az ágyat,gondoltuk,hogy régi és azért “bogaras” Egy darabig nem is jelentkeztek,de most vettük észre,hogy újra teli van az ágyneműtartó! Soha nem láttam még ilyet. Mindig is családiházban laktunk,4 éve lakunk panelban. Nagyon kellemetlen! A szekrényben is elbújhatnak a ruhák közt? Hol keressem őket? Szóljak a gondnoknak poloskaírtás miatt? Gondolom csak a mi lakásunkban nem elég írtani.

    1. Kedves Krisztina!

      A fertőzöttség szintjétől, a szoba elrendezésétől függ, hogy a szekrénybe is benne lehetnek-e. Illetve attól is, hogy önök mennyire bolygatták meg őket. Alapvetően nem a ruhába mennek inkább a szekrény illesztési hézagjaiba. Első körben menjen le a gondnokhoz, vagy hívja fel a társasházkezelőt, hogy van-e erre a tevékenységre szerződött partnere a háznak. De ha van, ha nincs azonnal hívjon szakembert. 5 hónapja húzódó ágyi poloska fertőzöttséget házilag lehetetlen lesz kiirtani.

      A nagy kérdés még az, hogy 5 hónappal ezelőtt, hogyan került a lakásba, mert ettől is függ az irtás hosszú távú kimenetele. Ha önök is kapták egy korábbi szomszédtól, ahol szintén fennáll ez a probléma, akkor az ön lakásának leirtása után is esélyes, hogy újból megjelenik majd ez a gond. Ezt a kérdést nem szabad elhanyagolni. Elejét venni egy újbóli fertőződésnek épp olyan fontos, mit a jelenlegit kiirtani.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft.

  • […] olvasnivalók az ágyi poloskáról: Az ágy poloska fejlődése Az ágyi poloska csípés enyhítése Ágyi poloska csípésnyomai Ágyi poloska összefoglaló […]

Hozzászólások zárolva.