Cart-icon0

A lámpafénynél is előjönnek az ágyi poloskák

Az ágyi poloska rejtőzködő életmódot folytat, és rendszerint csak éjjel jön elő búvóhelyéről. Állítják sokan, sok helyen. Ez alapvetően igaz, ám mégsem teljesen állja meg a helyét. A túlélési ösztönük ezt felülírja. Vagyis ha éheznek, és ön a közelben tartózkodik, akkor nem fogják az estét megvárni.

poloska lámpafény mellett

Pontosan ezért sem állja meg a helyét az a gondolat, miszerint éjjel, a lámpafénynél alvó embert nem csípik az ágyi poloskák. Sokan próbálják meg túlvészelni az éjszakát, és megúszni a nehezen enyhíthető csípéseket felkapcsolt lámpa mellett hátha talán akkor a poloskák visszavonulót fújnak. Ám ez sajnos sosem történik meg.

Az éhes ágyi poloskák jönnek, sőt a még ki nem fejlett példányok ilyen téren sokkal vakmerőbbnek tűnnek.

Saját kísérleti laborunkban teszteltük, hogy hogyan reagálnak az ágyi poloskák nappal az emberi jelenlétre, és bizony a kisebb, fiatal példányok, amit megérezték az emberi testhőt, és a légzés által kibocsátott szén-dioxidot, azonnal próbáltak táplálkozni. Nem számított tehát, hogy fényes nappal volt. Sokszor elég volt az ujjunkat bedugni a tárolódobozba, és az ágyi poloskák azonnal előjöttek a rejtekhelyükről.

A lámpafény, de még a napfény sem tartja távol ezeket az éjjeli vámpírokat.

Nem buzdítunk senkit sem arra, hogy hagyja felkapcsolva az éjjeli lámpát, mert bizony csalódni fognak reggelre. A legokosabb, amit ilyenkor az ember tehet, hogy mihamarabb rovarirtót hív, mert az ágyi poloskától megszabadulni rendkívül nehéz, ami sokszor még a tapasztalt rovarirtókon is kifog, akik sokkal jobban fel vannak fegyverkezve ellenük, mint egy nem szakmabéli.

SEGÍTHETÜNK MEGSZABADULNI A KELLEMETLEN LÁTOGATÓKTÓL?

30 éves kártevői múlttal nemcsak szakembert talál nálunk, hanem tucatnyi házilag is bevethető irtószert, és csapdát, amiket mind bátran ajánlunk önnek. Akár 1 napon belül eljuthat önhöz webshopunkból.

Szakembert hívok
Megnézem az webshopot
Itt kérdezhetsz, ha tudunk, válaszolunk:
Hozzászólások
  • Kedden este átköltöztettek egy munkásszállón a második szintről az első szintre. A másodikon rovarmentes tiszta volt a szoba. Ahová költöztem 2 napra rá észrevettem tele van ágyi poloskával amit megis említettem ott a szállón,hogy költöztessenek el onnan. Azt a választ kaptam,hogy nem mivel szerintük ott nincs poloska régóta. Nappalos voltam csütörtökön,pénteken jeleztem a hr-en akik intézkedtek viszont a szálló vezetősége nem volt elérhető . Nem volt válasz. Ántszt is hiába hívtam először azt mondták a szálló vezetősége akikkel beszélni kell erről (azokat nem lehet elérni). Aztán már péntek lett délelőtt nem vették fel az ántsz-nél délután pedig már nem dolgoztak ma szombat van ántsz nincs tegnap befújtam a szobát irtószerrel amit auchanba vettem,de attól tartok az kevés lesz ezek az élősködők ellen. Mit tehetnék még? Segítségre van szükségem.

  • Tisztelt Abatox! Ha a szállodában találkozunk ágyi poloskával illetve a csípéssel és másik szobában is ez a helyzet és nem mehetünk másik szállodába, akkor a vastagabb pizsama vagy ruházat , esetleg hálózsák segítség lehet elkerülni a csípéseket néhány éjszaka erejéig amit itt kell tölteni a szállodában? ( Sajnos engem nagyon szeretnek a szúnyogok is! ) A szállodában tartózkodás 4. éjszakáján találkoztam egy poloskával, aztán az 5.éjszakán már figyeltem és sajnos 1 nagyobb és 2 kicsi példánnyal találkoztam. Feltételezem, hogy ha eddig nem ettek meg, akkor az elkövetkezendő 4 ejszaka alatt sem fognak. De így, hogy láttam őket, már nem tudok nyugodtan aludni! Köszönettel,Sz.-F. Alexandra

    1. Kedves Alexandra!

      Nagyon nehéz úgy egy helyiségben lenni az ágyi poloskával, hogy elkerüljük a csípését. A ruházat sajnos nem ideális, mert az arc biztoan szabad marad, és a légzés során kibocsátott co2 is ott érzékelhető leginkább. Amit javaslok az az, hogy próbálja meg a férő helyét a lehető legjobban elszigetelni az ágyi poloskáktól. Ha szabadon álló 4 lábas az ágya, akkor első körben szabaddá kéne tenni, hogy az ne érintkezzen semmivel (fal, éjjeliszekrény…stb.). Ha szabad az ágy, jól át kéne porszívózni minden rétés. A cél az, hogy elérjük, hogy az ágyban ne legyen ágyi poloska. Lehet máshol a szobába, de az ágyba nem. Ha ezt elértük, akkor az ágyak lábaira két oldalas ragasztót kellene tenni (bármely barkácsboltba beszerezhető), házha így elérjük, hogy a poloskák nem fognak felmászni az ágyra. Talán pár csípésmentes éjszaka várható.

      Ha az ágy nem mozdítható ki, akkor érdemes csak a matracot külön tenni a szoba közepére, és akkor azt körberagasztani.

      Ennél jobb megoldást most nem tudok önnek mondani jelen helyzetben.

      Üdv
      Abatox Kft.

  • Tisztelt Cim ! nagyon elvagyok keseredve. ugyanis panel lakást vásároltam és mint kiderült ezen a területen csótány svábbogár denevér. patkány garázdálkodik. Egyedül vagyok félek .Mi lesz ha valamilyen rovar bejön éjjel hozzám. Mi a megoldás nem sok jó megoldást hallottam. Nagyon szomorú és elkeseredet lettem ez miatt. más megoldásom nem volt .családi házból költöztem el. Nem lesz könnyű életem. Kérem szives válaszukat és segitségüket. Mi itt a megoldás?

  • Tisztelt cím!
    Kb. 1 hete találtunk a lakásban poloska-gyanús rovarokat. Senkin nincs csípés, és csak 1-1, nem feltétlenül az ágy közelében, nappal a falon is sétálnak és max. 2mm-esek. Kérdésem: van-e olyan rovar, ami hasonlít az ágyi poloskára? Köszönettel
    M.L.

    1. Kedves Mándi!

      A rovarbeazonosítással kapcsolatos szolgáltatásunkat az alábbi oldalon találja:
      https://www.abatox.hu/tudaskozpont/fenykep-a-rovarrol

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft

  • Üdv, több poloskàt ütöttem le a nap folyamàn. Èrdeklôdni szeretnèk, hogy az irtàs mennyire veszélyes, egèszsègtelen csecsemôs hàztartàsban? Köszönöm a vàlaszukat.

    1. Kedves Edit!

      Az irtószerek hidegvérűekre ártalmasak, de mivel vegyszerről van szó, mindenképpen javasoljuk, hogy az irtás napján a délelőttöt, és amíg nem lesz kiszellőztetve, ne menjenek vissza a csecsemővel.

      Üdvözlettel:
      Abatox Kft.

  • 02.25.-én volt nálam ágyi poloska irtás ,első alkalommal.
    27.-én találtam egy élő poloskát . Az a kérdésem hogy ez normális dolog ? Vagy kérjem hamarabb a második irtást?
    Köszönöm a választ .

    Patakfalvi Lászlóné

    1. Kedves Patakfalvi Lászlóné!

      Az irtás után 5-7 napig előfordulhatnak élő poloskák a vegyszeres irtás után. ez tekinthető normálisnak. Az irtószerek hosszan hatástartósak, így az életben maradtak később el fognak pusztulni.

      Üdvözlettel:
      Abatox kft.

      1. Milyen hamar pusztulnak el az életben maradt poloskák az első irtas utan?
        Konkretan felek elaludni a petés fészkek miatt, de mindig csipkednek..

Hozzászólások zárolva.